Jövőre belendül a világgazdaság

Vágólapra másolva!
Elsősorban Amerikának és az eurózónának köszönhetően fog nagyobb sebességre kapcsolni 2014-ben a világgazdaság növekedése a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő PIMCO vezérigazgatója, Mohamed El-Erian szerint.   
Vágólapra másolva!
  • A világgazdaság 2,5-3 százalékkal nőhet jövőre az idei 2,3 százalékot követően.
  • Az amerikai növekedés az idei 1,8 százalékról 2,25-2,75 százalékra gyorsulhat, az eurózónáé pedig 0,25-0,75 százalékkal a 2013-as 0,4 százalékos visszaesést követően.
  • A Fed jövő márciusig kezdheti el az eszközvásárlási program visszafogását, de arra akár már a jövő héten sor kerülhet.
  • A szakember szerint a gazdasági növekedés hiányzó elemét képezik a jelentősebb mértékű vállalati beruházások. Sokan egyelőre saját részvényeik vásárlására, vagy osztalékfizetésre költik a felhalmozódó készpénzt, nem pedig a működésbe való újra befektetésre.

Nagy meglepetést persze nem jelentenek a PIMCO várakozásai, hiszen az IMF eddig is rendelkezésre álló prognózisai szintén a növekedés erősödésére vonatkoztak.

Forrás: Investor.hu