Gazdagabb lesz idén a karácsony

Vágólapra másolva!
Átlagosan 20 százalékkal többet – 54 ezer forintot – költünk a karácsonyi ajándékokra, mint két évvel ezelőtt. Még mindig sláger a ruha-illatszer-könyv kombó.
Vágólapra másolva!

Egy friss felmérés szerint, melyet a Budapest Bank megbízásából készítettek, nőtt a hitelkártya-használók, illetve az interneten vásárlók száma is, ezzel párhuzamosan lassan, de biztosan csökken a készpénzhasználat. Egyre többen (41%) igyekeznek már hetekkel-hónapokkal előbb elintézni a karácsonyi ajándékvásárlásokat, mivel ilyenkor amúgy is nagyon megterhelődik a családi kassza.

Az emberek fele az aktuális havi fizetéséből gazdálkodja ki a karácsonyi költségeket, vagy azért, mert nincs megtakarítása, vagy mert az önmagában is elég minden kiadásra. A lakosság ötödének van kifejezetten erre a célra megtakarítása, míg 34% az egyéb tartalékaiból vesz ki. Ezzel szemben szinte egyáltalán nem terveznek igénybe venni áruhitelt, személyi kölcsönt vagy gyorskölcsönt.

A legtöbb ajándékot még mindig a plázákban, bevásárlóközpontokban vesszük, de érezhetően nőtt a webáruházak forgalma is az utóbbi két évben. Ennek a vesztesei főleg a kisebb boltok, szaküzletek voltak. A megkérdezettek 21%-a igyekszik minél több dolgot az interneten elvégezni, nem csak az árurendelést, de a fizetést is, míg 14% a rendelést követően inkább utánvétellel fizet.

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek a ruhák, könyvek és illatszerek, de például egyre több okostelefon talál majd gazdára a fa alatt. Jellemzően sokan nem tervezik meg előre, hogy mit vásároljanak, hanem a bolt kínálata alapján döntenek.