Elhasaltak ma az európai piacok

Vágólapra másolva!
Nem volt ma jó hangulat a nyugat-európai, illetve régiós piacokon sem, a főbb indexek masszív 1 százalék feletti mínuszokat hoztak össze, miközben az amerikai piacok sem tudnak erőre kapni a kereskedés első óráiban.
Vágólapra másolva!

0,8 százalékos mínuszba csúszott zárásra a BUX index, egyedül a Richter tudott emelkedéssel zárni a mai rossz hangulatban. Az OTP 2,7 százalékos visszaesésével a leggyengébb blue-chip lett, de a Mol és a Magyar Telekom sem büszkélkedhet. A forint viszont valamelyest erősödött az euróval szemben napközben és 302,3 közelében jár jelenleg.

Nincsenek formában ma az európai piacok, a francia CAC 40 már 2 százalék feletti mínuszban jár, de a múlt heti pazar teljesítmény után a DAX is a korrekció jeleit mutatja. A holnap makroadat változást hozhat a hangulatban, melyre a mai 1-2,1 százalékos mínuszok után szüksége is lehet az európai piacoknak.

Nyugat-Európához hasonlóan a tengerentúlon is gyenge hangulat uralkodik, a befektetők már főleg a hét második felében érkező makroadatokat várják. Az Apple és a Tesla viszont jó formának örvend.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Forrás: Bloomberg, Investor.hu