Dollármilliárdos bukó a General Motors megmentésén

Vágólapra másolva!
A General Motorsban meglévő maradék részesedését is eladta az amerikai állam. Az autógyártó 2009-es megmentésén összességében 10 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el az USA - tájékoztatott a Bloomberg.
Vágólapra másolva!
  • Az állam bejelentette, hogy végleg kiszállt a General Motorsból, miután maradék részesedését is eladta az autógyártóból.
  • Az állam néhány hete jelentette be, hogy még idén eladná a maradék, 31,1 millió darab GM törzsrészvényét, ha a piaci feltételek is úgy alakulnak.
  • Az USA 10 milliárd dolláros veszteséget könyvelhetett el a GM megmentésén, mivel összesen 39 milliárd dollárt kapott vissza részesedéséből, melyért 49,5 milliárd dollárt fizetett 4,5 éve.
  • Az állam még a 2008-as válság után mentette ki a bajba került autógyártót az óriási segélycsomaggal, amit az adófizetők pénzéből finanszíroztak. A General Motors ennek segítségével túl tudta élni a krízist, így összességében milliónyi munkahely megszünését akadályozta meg a kormány.

A maradék állam részesedés eladásának hírére a General Motors részvényei 0,8 százalékos pluszt szedtek össze piaczárás után, ráadásul a hagyományos kereskedési idő alatt is 1,8 százalékot meneteltek. Az árfolyam ezzel történelmi csúcsára került.

General Motors árfolyama (NYSE) Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Korábbi cikkeink:

Hallgassa meg befektetési klubunkon, mibe fektetnek a profik év végén!

Időpont: 2013. december 16., 17:30

A rendezvény INGYENES