Alkalmazás excelekből és okos borászat a bemutatkozó startupok között

Hat magyar startup mutatkozott be az első Startup Sajtóklub című rendezvényen
Vágólapra másolva!
Hat különböző területen tevékenykedő és a fejlődés különböző fázisaiban lévő startup mutatkozott be a Startup Sajtóklub rendezvény keretein belül a belvárosi Thyme étteremben.
Vágólapra másolva!

A rendezvény során a startupok tíz-tízperces prezentáció keretében mutatkozhattak be a sajtó képviselőinek, amit egy szintén tízperces kérdés-válasz szekció követett. A pörgős tempó egyébként is hozzátartozik a startupok világához, ahol a siker záloga, hogy minél gyorsabban, minél nagyobbra tudjon nőni egy-egy cég.

A hat bemutatkozó cég között találhattunk olyat, amelyik weboldalakon átívelő csevegő-modult fejleszt, és olyat is, amelyik a FourSquare és a Groupon alapötleteit kombinálva lokáció alapú mobilkuponokat árusít. Ahelyett azonban, hogy katalógus-szerűen végigmennénk a bemutatkozókon, az alábbiakban inkább a – jórészt szubjektív szempontok alapján választott – két kedvencünket mutatjuk be.

Excelekből üzleti applikáció

A Karma Platformról többször is írtunk már – pláne miután a cég a londoni GROW befektetői fórumán olyan sikereket ért el, aminek következtében elkezdték úgy emlegetni, mint a három nagy, magyar gyökerű sikersztori (a Prezi, a Ustream és a LogMeIn) legvalószínűbb utódját.

A cég egy egyszerű ötletet vett alapul: a szinte minden vállalatnál megtalálható Excel táblákat fejleszti üzleti alkalmazássá. Ez a rendszer (ami a felhasználói oldalon egy egyszerű drag & drop módszerrel működik) nemcsak egységesíti a sokszor töredezett, így-úgy módosított és verziózott táblázatokat, hanem miután felépült az egységes rendszer, olyan üzleti intelligenciához segít hozzáférni, amihez az Excelekből csak komoly programozási tudással lehetett volna „kihámozni”.

A platform ráadásul olyan nagyvállalati követelményeknek is eleget tesz, mint a biztonsági mentések készítése, vagy a változások követése és loggolása.

Az alapítói szerint a Karma Platform azokban a niche-ekben lehet igazán sikeres, ahol a nagyvállalati megoldások (pl. SAP, Oracle) anyagi vagy más megfontolásból nem használhatók, a hagyományos, excel-alapú megoldásokat viszont már kinőtte a cég.

Okos borászat

A Smart Vineyard azzal tűnt ki a bemutatkozó startupok közül, hogy az informatika nyújtotta megoldásokat egy kifejezetten nem informatikai probléma feloldására használja: a borászatok által használt permetezőszerek és a permetezések számának optimalizálására.

A már élesben működő, sőt, szignifikáns árbevétellel rendelkező startup azt a problémát állította a középpontba, hogy a szőlőhegyek dimbes-dombos talajviszonyai következtében viszonylag kis területen is számos különböző mikroklíma alakul ki, ezek pedig befolyásolják az odatelepített szőlőtövek permetezési és gondozási igényeit.

Egy átlagos, százhektáros szőlőbirtok permetezési költsége nagyjából húszmillió forint évente, ez azonban részben azért van így, mert (kifinomultabb módszerük nem lévén) a gazdák biztosra mennek, és inkább többet permeteznek, mint hogy bármilyen kockázatnak tegyék ki a termést.

Ez azonban sem gazdasági, sem egészségügyi szempontból, sem pedig az elkészült bor minőségének a szempontjából nem optimális.

A szőlőbe viszonylag sűrűn telepített meteorológiai szenzorok, amiknek az adatait a Smart Vineyar algoritmusai elemzik, viszont lehetővé teszik, hogy precíz mérések és egy hatalmas tudásbázis alapján lehessen optimalizálni a szőlők által igényelt permetezési ritmust és a vegyszerek mennyiségét minimalizálni lehessen.

A cég számításai szerint, ha a rendszer segítségével az évente rendesen szükséges 7-8 permetezésből (magyarországi éghajlati viszonyokkal számolva) akár egyet meg lehet spórolni, akkor az üzemben tartás költségei máris bőségesen megtérülnek.

A Smart Vineyard jelenleg a minél gyorsabb növekedést tűzte ki célul, miközben ennek a szűk keresztmetszetét egyértelműen a rendelkezésre álló erőforrások (első sorban a csapattagok számából adódó) végessége adja. Rövidtávú céljaik között tehát befektetők és viszonteladók keresése is szerepel.

A cégnek egyébként már vannak fizetős ügyfelei Magyarországon, Chilében, Ausztriában, Kaliforniában és Svájcban is. Ami a világméretű terjeszkedési elképzeléseiket illeti, minden olyan régiót célcsoportnak tekintenek, ahol modern alapokra helyezett, nagyüzemi szőlőgazdálkodás folyik.

Ahogy a cég vezetője fogalmazott, a Smart Vineyard kíván lenni a „szőlő Google-je”.