A Facebook majdnem feltalálta a Bitcoint

Vágólapra másolva!
Nagy lehetőséget szalasztott el a Facebook a kockázati befektető, Hunter Walk szerint, aki úgy véli, a Facebook Credits akár valódi "valutává" is válhatott volna, és a Bitcoin helyett most erről beszélne mindenki.
Vágólapra másolva!

Hunter Walk korábban a Google-nél is vezető pozícióban dolgozott, és 4 pontban foglalta össze, hogy miért is volt nagy hiba leállítani a Facebook Credits szolgáltatást:

  • A Facebooknak alapvetően megvolt a lehetősége arra, hogy az alkalmazás-fejlesztők között széles körben is elterjessze a Facebook Credits használatát. Tekintve, hogy a vásárlók sok esetben csak ezzel tudtak fizetni, így könnyen kialakulhatott volna egy nagyobb piac is.
  • Ha a játékpiacon elterjedt volna, akkor más szolgáltatások, például online filmkölcsönzők is átvehették volna annak használatát, még nagyobbra növelve az eszköz általános elfogadottságát-
  • A vásárlások elterjedésével akár a különböző felhasználókhoz tartozó értékelési rendszerek is kialakulhattak volna, ami például az e-Bay esetében is nagy sikert hozott.
  • Tekintve a Facebook globális méreteit, a nemzetközi fizetések is egyszerűbbé válhattak volna, ami robbanásszerű fejlődéshez vezethetett volna.

Ahogyan Hunter Walk kiemeli blogposztjában, a Facebook tehát már azelőtt feltalálta a Bitcoint, hogy az létezett volna. Ha pedig továbbmentek volna az úton, akkor a saját valutájuk kialakításával óriási bevételekre tehettek volna szert.

(via BusinessInsider)