Vágólapra másolva!
Rengeteg esemény miatt felejthetetlen lehetett 2013, a magyar lakosság számára azonban a betétekre fizetett kamatok folyamatos csökkenése inkább a felejtendő dolgok listájára kerülhet fel. Persze a bankbetéten kívül van még rengeteg lehetőség arra, hogy fialtassuk pénzünket, és a háztartások növekvő értékpapír állománya azt mutatja, el is mozdultunk más irányba. Viszont a legmagasabb hozamot kínáló részvényektől még mindig ódzkodunk.
Vágólapra másolva!

A következő napokban sorra vesszük azokat a sztorikat 2013-ból, melyek számunkra, szerzőnként a legjelentősebbnek számítottak, és némi szubjektivitással is fűszerezve próbáljuk megmutatni olvasóinknak, melyek voltak a legmeghatározóbb fejlemények az idei évben.

Bankbetétben egyre kevesebbet fialt a pénzünk

Sok mindenről emlékezetes maradhat a 2013-as év, a folyamatosan csökkenő betéti kamatokat viszont vélhetően a pénztárcánkon is megéreztük. Január elejétől a jegybank minden kamatdöntő ülésén csökkentésről határozott, aminek folytán az év eleji 5,75 százalékról 3 százalékra csökkent az irányadó ráta.

Ráadásul az MNB szerint van még tér a kamatvágások előtt. A jegybanki alapkamat mérséklődése a kereskedelmi bankok betétekre fizetett kamatát is csökkentette, és valószínűleg hatalmas emelkedésre jövőre sem számíthatunk.

Forrás: MNB, Investor.hu

A korábbi években megszokott magas betéti kamatkörnyezet tova tűnt, így akik magasabb hozamot akartak/akarnak elérni megtakarításaikon, más eszközök felé kellett/kell nyitniuk.

Ennek hatása látszik is, hiszen amióta 2012 augusztusának végén elkezdődött a kamatcsökkentési ciklus, azzal párhuzamosan növekedett a háztartások értékpapír állománya is, ráadásul idén méginkább begyorsult a folyamat. 2013-ban nem volt olyan hónap október végéig, amikor száz milliárd forintnál kisebb mértékben nőtt volna az lakosság értékpapír állománya. Aminek eredményeként október végén már hajszál híján 6000 milliárd forintnyi értékpapír volt a tulajdonunkban.

Forrás: Investor.hu

Ezzel egy időben a betétállomány pedig folyamatosan csökkent, a jelenlegi információk alapján idén csak januárban és októberben bővült minimálisan azok mértéke. De nem csak egy átcsoportosításról beszélhetünk, hiszen az értékpapírok állománya sokkal nagyobb mértékben növekedett, mint amennyi pénz a betétekből kiáramlott.

Forrás: Investor.hu

Viszont a magasabb hozamú, és persze kockázatosabb befektetések a magyar háztartások többségénél még csak kisebb arányban szerepelnek. Portfóliójukban még döntő többségben vannak a kevésbé kockázatos állampapírok és befektetési jegyek aránya. A két kategória összesen több mint 82 százaléknyi részt tesz ki a teljes állományból.

Forrás: Investor.hu

Egyelőre ódzkodunk a részvényektől, pedig nem kéne

A részvények aránya a lakosság portfóliójában még mindig meglehetősen alacsony. Október végén öt százalékos részt tett ki a teljes értékpapír állományból, míg a háztartások összes pénzügyi eszközeiből (beleértve a bankbetéteket is), mindössze egy százalékot. Pedig a részvénybefektetésekkel érhetjük el a legmagasabb hozamot hosszú távon a múltbeli adatok szerint.

Forrás: Investor.hu

Az Egyesült Államokban már a legutóbbi tízéves időtávon is a részvénypiac hozta a legnagyobb hozamot, felülmúlva a rövidebb- és hosszabb távú államkötvények hozamát. Úgy, hogy közben megéltük a modern kor egyik legnagyobb tőzsdei krachját és pénzügyi/gazdasági válságát. Ráadásul idén egészen elképesztően teljesített az amerikai részvénypiac, harminc százalék körüli emelkedést produkálva.

Forrás: Investor.hu

Hozzá kell tenni azonban, hogy a magyar tőzsde teljesítménye már távolról sem volt olyan egetverően jó idén, mint a fejlett piacoké. Sőt már 2012 elejétől elszakadt a BUX teljesítménye például az S&P 500 vagy a német DAX indextől.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehetett volna kiváló befektetési lehetőségre bukkanni. Elég csak a Richterre, vagy több magyar kispapírra is gondolni, amelyek igen komoly ralit produkáltak 2013-ban.

A Richter árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az ANY Biztonsági Nyomda árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu
A Danubius árfolyama Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Persze magyar befektetőként sem vagyunk elzárva ezektől a piacoktól, sőt szükséges is a földrajzi diverzifikáció kockázatunk csökkentése érdekében. Az Investor Trader rendszerein keresztül például több mint húsz külföldi piac érhető el.

Vagyis akik jövőre is szabad szemmel jól látható hozamot szeretnének elérni, érdemes elgondolkozniuk a részvénybefektetéseken, természetesen megfelelő körültekintés és kockázatkezelés után.