Újabb "stratégiai partner" küld el több száz embert

Tömeges létszámleépítésbe kezd a Jabil Circuit a tiszaújvárosi üzemében
Vágólapra másolva!
Hiába kötött stratégiai megállapodást májusban a Jabil Circuit a kormánnyal, most csaknem 700 embert küldenek el. A Tesco után ők a második cég, akik a partnerség ellenére leépítésbe kezdenek.
Vágólapra másolva!

A Jabil Circuit Magyarország Kft. nagyobb létszámú leépítésről tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központot. Döntését a vevői igényekben bekövetkezett változásokkal indokolta, amely alapján a vállalat összesen 673 munkatársától kénytelen megválni decemberben.

Tömeges létszámleépítésbe kezd a Jabil Circuit a tiszaújvárosi üzemében Forrás: Jabil.com

Azon túl, hogy a cég látványos külsőségek mellett májusban "stratégiai partnerséget" kötött a kormányzattal, a sztorinak további érdekessége, hogy a Jabil Circuit most pont annyi dolgozót küld el, amennyinek a felvételére 2011-ben 6 milliárd forintos munkahely-teremtési támogatást vett fel az államtól.

A leépítés a cég tiszaújvárosi munkavállalóit érinti, akikkel személyesen közlik majd, hogy ki marad és kinek kell mennie. A tiszaújvárosi gyár munkavállalóitól végkielégítéssel, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően válnak meg, emellett a cég tájékoztatása szerint "számos formában igyekeznek segíteni őket".

A Jabil magyarországi alkalmazottainak száma az idén márciusban megközelítette a 8 ezret, 2011-es árbevétele meghaladta a 348 milliárd forintot.

A nyilvános cégadatok szerint a kft. eredménye a tavalyi évben a korábbinak csaknem a harmadára, 28,4 millióról 9,2 millió dollárra zsugorodott. Ezen időszakban 394 ezer dollárnyi állami támogatást kapott a cég, amiből 362 ezer volt kapacitásbővítő támogatás a gazdaságfejlesztési operatív programból.