Konferencia azoknak, akik tovább nyújtóznának a takarójuknál

Vágólapra másolva!
"Stretch" címmel rendeznek konferenciát a startup-világról december elején, Budapesten. A rendezvény jó alkalomnak ígérkezik tanuláshoz és networkinghez is.
Vágólapra másolva!

A Prezi-Ustream szervezésében létrejött budapesti nemzetközi konferencia témája ezúttal a vezetés, vállalati kultúra és csapatépítés lesznek. A kedvezményes jegyek sajnos már elfogytak, de az erős felhozatal alapján az esemény minden bizonnyal bőven megéri a teljes árú belépőt is.

Az előadók között cégalapítók, cégvezetők, stratégiai döntéshozók és üzleti bestsellerek szerzői is helyet kaptak, az előadások fókusza pedig első sorban a 20 és 200 fő közötti szervezetek vezetésének kihívásai köré csoportosul majd.

A rendezvény az Uránia Filmszínházban lesz december 5-6-án. Regisztráció itt.