Vágólapra másolva!
Hamarosan vége lehet világméretekben a likviditásbőségnek: a hazai piacokra is hat majd, ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed leállítja a mennyiségi lazítás gyakorlatát, mondta Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója a K&H befektetői klub rendezvényén Budapesten.
Vágólapra másolva!

Nagy Péter Gábor, a K&H Alapkezelő szenior portfolió menedzsere szerint Magyarországon is lesz hatása annak, amit a Fed elnöke egy közelmúltbeli nyilatkozatában kilátásba helyezett, és amit a vezérigazgató is kiemelt: amennyiben a gazdaság állapota megengedi, fokozatosan korlátozzák a mennyiségi lazítást, majd igyekeznek kivezetni a jelentős likviditást a pénz- és tőkepiacokról. Ha világméretekben romlik a befektetői hangulat, akkor az államadósság finanszírozása megdrágul, ami Magyarország esetében gyengébb forintot, majd magasabb alapkamatot hozhat.

A forintot nézve hosszabb távon egy euró árfolyama 300 forint fölé mehet, és az alapkamat emelése is bekövetkezhet, várhatóan 2014 második felében, fűzte hozzá Nagy Péter Gábor. Kifejtette: az elmúlt egy évben rengeteg pénz áramlott a külföldi befektetőktől a magyar állampapírpiacra is, a kedvező nemzetközi hangulatot kihasználva az állam devizakötvényekből vont be új forrást az IMF-hitelek előtörlesztésére, a jegybank történelmi mélypontra tudta levinni az alapkamatot, a forint pedig viszonylag stabil maradt.

Hozzátette azonban, hogy ha a nagy jegybankok irányt váltanak, ezek a kedvező folyamatok könnyen megfordulhatnak. Mivel a magyar gazdaság növekedése egyelőre igen szerény mértékű, a kamat alacsony, az ország külső adóssága pedig továbbra is nagyon magas, ezért a hazai tőkepiac és az államháztartás finanszírozása nagyban függ a nemzetközi tőkepiacoktól. Ha a befektetői hangulat romlik, a magyar államadósság finanszírozása megdrágul, ami gyengébb forintot, magasabb alapkamatot és gyengülő államkötvénypiacot hozhat, mutatott rá.

Zobor Zsuzsanna aláhúzta: mivel augusztus elsejétől a megtakarítások hozamát 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (EHO) terheli, emellett továbbra is számolni kell a kamatjövedelmet terhelő 16 százalékos adóval, a kisbefektetőknek olyan megoldást kell találniuk, hogy a befektetés hozamát ne kelljen ezzel a mindösszesen 22 százalékkal csökkenteni. Kiemelte: a befektetők rendelkezésére áll két olyan számlatípus is, a tartós befektetési számla és a nyugdíj-előtakarékossági számla, amelyeken keresztül összeállíthatják megtakarítási portfóliójukat, folyamatosan vásárolhatnak és visszaválthatnak befektetési jegyeket. Ugyanakkor ezek eho-mentes megtakarítási formák, és a kamatadóval is csak részben kell számolni. Zobor Zsuzsanna rámutatott: a K&H Alapkezelő szakértői azt javasolják, hogy érdemes tájékozódni, és kihasználni azokat az eho-mentes megtakarítási lehetőségeket, amelyek semmiféle kötöttséggel nem járnak.

A K&H Alapkezelő által kezelt teljes vagyon 2013. június 30-án mintegy 829 milliárd forintot tett ki, az intézményi ügyfelek alapkezelőnél meglévő vagyona 128 milliárd forintot ért el, a K&H alapokban kezelt vagyon pedig 699 milliárd forint volt.