Mozgalmas nap jöhet a magyar piacon

Vágólapra másolva!
Az MSCI november 7-én jelentette be, hogy melyik részvények kerülnek be, illetve ki az indexeikből. A Magyar Telekomot átsorolják az MSCI Global Standard indexből az MSCI Small Cap indexbe, míg a Richter ismét tagja lesz az MSCI Globalnak. Az átsúlyozás miatt az OTP és a Mol súlya is változik az indexekben.
Vágólapra másolva!

November 7-én este tette közzé az MSCI, hogy az MSCI Global Standard indexből kikerül a Magyar Telekom papírja és átkerül az MSCI Small Cap indexbe. Ezzel párhuzamosan a Mol és az OTP mellé bekerül az egy évvel korábban kiesett Richter.

Az index átsúlyozására ma kerül sor, holnaptól már elvileg az új indexsúlyok alapján kell az indexkövető alapoknak a portfólióikat felosztani.

A kalkulációink szerint az MSCI-hoz szorosan köthető alapok részéről mintegy 12,7 millió darab (3,52 milliárd forint) Magyar Telekom kerülhet a piacra, míg a Mol esetében nagyjából 26 ezer darabot (371 millió forint) adhatnak el az alapok. Az OTP esetében a kínálat pedig 130 ezer darab (571 millió forint) lehet.

Az átsúlyozásból pedig a Richter jöhet ki a legjobban, akár 3,7 millió darabnyi (16,48 milliárd forint) papírra is lehet kereslet.

Azt azonban nehéz megmondani, hogy mennyi alap súlyozott már át annak függvényében, hogy kiderült, kik lesznek az új szereplők és kik azok, akik kiesnek az MSCI indexekből.