Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta, május és október között az elmúlt év azonos időszakához képest az áfabefizetésben 6 százalékos emelkedés tapasztalható, a visszatérítéseket is figyelembe véve pedig a szóban forgó időszak egyenlege jelentős, 13 százalékos növekedést mutat.
Értékelése szerint ez a kereskedelmi viszonyok tisztulását jelzi, és a pénztárgépcsere hatásaként értékelhető.
"Ilyen változást a kedvező bérezési és inflációs folyamatok, illetve a termelési ciklusok változása önmagában nem indokolna, így az emelkedés már a piaci viszonyok tisztulásaként értelmezhető" - fogalmazott a lapnak Pankucsi Zoltán.
A következő napokban három pénztárgépekkel kapcsolatos rendelet is megjelenik.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis a nagykasszák esetében szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára. Ezek cseréjének végső határideje továbbra is 2013. december 31, annak ellenére, hogy az üzletláncok korábban jelezték, aligha tudják tartani ezt az elvárást.