Vágólapra másolva!
A Margitszigeti Kristályvíz palackozását a Pepsi szüntette meg még 2010-ben. Most a Szentkirályi a Fővárosi Vízművekkel tárgyal az újraindításról.
Vágólapra másolva!

A tárgyalások egyelőre odáig jutottak, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. és a Szentkirályi Ásványvíz Kft. kedden szándéknyilatkozatot írt alá Margitszigeti ásványvíz palackozásának újraindításáról Budapesten.

Az együttműködés első ütemében egy megvalósíthatósági tanulmányt készítenek a felek. Ebben megvizsgálják a margitszigeti üzem újraindításának lehetőségeit, és egyebek közt a környezetterheléssel, finanszírozással kapcsolatos kérdéseket.

A tervek között látvány palackozó és szerepel, és a nézelődők számára ivókutak is lennének a szigeten.

A tervezett együttműködés és beruházás részleteiről egyelőre nem nyilatkoztak a felek, hangsúlyozták, hogy egyelőre a szándékot foglalták írásba, a részleteket megvalósíthatósági tanulmányban dolgozzák ki.

A vízművek egyébként korábban felhívásban keresett szakmai partnert, és több fordulós tárgyalásokon választotta ki a Szentkirályit.

Balogh Levente, a Szentkirályi vezetője a beruházás nagyságrendjére vonatkozó kérdésre annyit mondott, hogy a legkisebb palackozó üzem költsége 2-3 millió eurótól indul. Hozzáfűzte: a margitszigeti üzem újraindításának költségeit egyelőre nem lehet megbecsülni, előbb fel kell mérni az üzem és a kutak állapotát.

A Margitszigeten található üzemnél lévő vízforrás az egyik legismertebbnek számít Magyarországon, amelynek feltárását József főherceg kezdeményezte 1866-ban. A sziget az 1900-as évek elején a főváros tulajdonába került, a palackozást pedig a Fővárosi Ásványvíz Vállalat vette át, és 2010 januárjáig a több tulajdonosváltás ellenére megszakítás nélkül folyt az ásványvíz palackozása. Azóta az üzem kihasználatlanul áll.

A Fővárosi Vízművek Kft. a főváros egész területén és több mint 20 Budapest környéki településen, összesen 2 milliót is meghaladó lakost lát el ivóvízzel. Kútjai naponta összesen 1 millió 200 ezer köbméter ivóvíz kitermelését és továbbítását teszik lehetővé, mintegy 700 ezer köbméterrel többet, mint amennyit Budapest lakossága egy átlagos napon elfogyaszt.