Kicsattan az erőtől a CIG Pannónia

Vágólapra másolva!
Óriási lendülettel indult meg az elmúlt három kereskedési nap során a CIG Pannónia árfolyama a budapesti tőzsdén. A múlt hét csütörtöki szinthez képest már 10 százalékot menetelt felfelé a részvény. De a technikai kép alapján akár a 310 forintos ár sem elképzelhetetlen.
Vágólapra másolva!

Kicsattanó erőben a CIG Pannónia

Nagy lépésekkel menetel felfelé a CIG Pannónia árfolyama, ráadásul a forgalom is igencsak megugrott, ma is már több mint a kétszerese az elmúlt egy hónap átlagának.

Holnap teszi közzé harmadik negyedéves jelentését a cég, a napvilágra kerülő számok pedig érdemben befolyásolhatják majd a részvény további mozgását is.

A technikai képet vizsgálva pedig igencsak csábítónak tűnik a részvény, hiszen 200 napos mozgóátlagát faképnél hagyva már a 240 forintnál lévő markáns szintet is áttörte, bár annak megerősítésére még várni kell. Az emelkedést segítik az indikátorok is, az MACD néhány napja vételi jelzést adott, és az RSI is emelkedő trendben mozog, igaz már a túlvett tartományba ért. Azt azonban meg kell említeni, hogy egy olyan illikvid papírnál, mint a CIG, nem árt óvatosnak lenni a technikai elemzés használatával.

CIG Pannónia napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Hosszabb időtávon vizsgálva a grafikont, pedig tetszetős kép rajzolódik ki, ami alapján akár a 310 forintos ár sem tűnik elképzelhetetlennek. Ez a jelenlegi szintekről még nagyjából 25 százalékos hegymenetet jelenthetne. Ha a szerdai gyorsjelentés kedvezően alakul, az az árfolyamnak is további lendületet adhatna. Persze ellenkező esetben fordított reakció sem kizárt.

CIG Pannónia heti grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu
Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.

Erősödő fundamentumok

A korábbi időszakok számait vizsgálva viszont úgy tűnik erősödnek a CIG Pannónia fundamentumai is. Az első félévben meglepetésre nyereséges lett az életbiztosítási üzletág, ami alapján akár az idei teljes évben is pozitív lehet az eredmény, egy évvel korábban, mint ahogyan a menedzsment számolt.

Jövőre pedig már a nem-élet üzletág is nyereséget termelhet, ami azért fontos mert egyre jelentősebbé válik ez a szegmens is a társaságnál. Vagyis úgy tűnik a CIG termékpalettájának bővítése jó stratégiának bizonyulhat, így a nem-élet üzletág már jövőre nyereségessé válhat a KBC elemzője szerint. A cégnél ráadásul a hatékonyság növelése érdekében nagy költségcsökkentéseket is végrehajtottak, ami szintén kedvező a részvényesek szempontjából.

Forrás: CIG Pannónia, Investor.hu

Negatív tényezőként kell azonban számba venni, hogy a biztosítási piac még mindig nyomás alatt van, a nem-élet üzletágban nagy az árverseny, a unit-linked termékek pedig elvesztették korábbi vonzerejüket.

Az sem jó hír, hogy a díjbevételek gyengén alakulnak, kevés új szerződést tud kötni a CIG, és egyre több régi szerződésnél élnek az ügyfelek a díjszüneteltetési opcióval, vagy választják a visszavásárlást. Ez azonban természetes jelenség, ugyanis egyre több szerződés éri el a kritikus harmadik évet, amikor már viszonylag kedvezőbb feltételek mellett lehet azokat visszavásárolni.

Forrás: CIG Pannónia, Investor.hu


Forrás: GazdaságTV.hu