Kezd helyrerázódni Görögország

Vágólapra másolva!
Rekordösszegben adtak el idén a görög vállalatok kötvényeket a tőkepiacokon. Nagyon úgy fest, hogy a görög vállalatok kezdenek némileg magukra találni és inkább a piacon jutnak forráshoz, nem pedig a bankoknál állnak sorban.  
Vágólapra másolva!

Egy meglehetősen érdekes cikket írt a Financial Times a görög vállalati kötvénykibocsátásokról. A cikk szerint:

  • 4 milliárd eurónyi vállalati kötvényt adtak el a tőkepiacon idén görög vállalatok, ami rekordnak számít,
  • a bajban lévő bankok helyett inkább a tőkepiacokat választják a forrásszerzéshez a vállalatok,
  • a befektetők hozamvadászata egyre nagyobb mértéket ölt és a periféria piaci eszközöket is elkezdték megvenni,
  • olyan cégek vontak be forrást, mint a Coca-Cola görög egysége, az OTE telefoncég vagy a Hellenic Petroleum.
  • Nemcsak a görög papírokat, hanem a többi periféria országban lévő cég kötvényeit is szeretik a befektetők, már 61,6 milliárd eurónyit adtak el idén, 2009 óta a legtöbbet.
  • Egyébként a görög államkötvényeket is veszik a befektetők, a 10 éves görög kötvényhozam folyamatosan csökken, és már a 8 százalék alatti szintekkel ismerkedik.
Forrás: Bloomberg, Investor.hu