Imádják a svájciak Európát

Vágólapra másolva!
További részvénypiaci emelkedésre számít a neves svájci bank, a UBS. A szakértők szerint érdemes a portfóliókban Európát felülsúlyozni, mivel még jelentős áremelkedésre számítanak. A Fed januárban kezdheti meg a UBS szerint a kötvényvásárlási program csökkentését, ami miatt emelkedhetnek ugyan a kötvényhozamok, de ez nem fog ártani a részvényeknek. 
Vágólapra másolva!

Előállt legfrissebb jövő évi kitekintőjével a svájci UBS. A stratégák úgy gondolják, a részvénypiaci rali 2014-ben tovább folytatódhat főleg a vállalati eredmények javulása és a gazdaságok talpra állása miatt.

A jelenleg futó kötvényvásárlási programról is véleményt formált a UBS, szerintük januárban kezdődhet el a „tapírozás”, de ez a részvénypiacok számára nem lesz negatív hatással.

Úgy vélik, a kötvényvásárlások csökkentése miatt ugyan a kötvényhozamok emelkedni fognak, de a jelenlegi részvénypiaci prémium ellensúlyozni tudja a növekvő hozamokat. Emiatt tovább folytatódhat a kötvényekből a részvények felé történő rotáció.

Az MSCI World Index 2014 végére 15 százalékot erősödhet a UBS szerint.

MSCI World Index (pont) Forrás: Bloomberg

Régiók közül főként az európai piacot kedveli a UBS és további emelkedésben bízik.

Szektorok szempontjából a UBS szerint a pénzügyi, a technológiai és az egészségügyi részvények lehetnek a nyerők, míg a telekom papírokat és az alapvető fogyasztási javakat kerülni érdemes.