Ifjúsági centrumok adnának munkát a fiataloknak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerint meg kellene fontolni, hogy európai mintára Magyarországon is ifjúsági centrumok jöjjenek létre, amelyek minden szakterület bevonásával megelőzik, kezelik a fiatalok munkanélküliségének ügyét.

A közlemény szerint a gazdasági és szociális tanácsok ülésén résztvevő vezetők az ülésen arról beszéltek, a kontinenst sújtó gazdasági válság rávilágított az európai demokratikus intézményrendszer válságára.

Ezzel összefüggésben, az ülésen Magyarországot képviselő és felszólaló Szendrei Róbert, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács soros elnöke, megfontolandónak tartja európai mintára ifjúsági centrumok létrehozását - olvasható a közleményben.

Az ülés után elfogadott zárónyilatkozatban a résztvevők kiemelték, hogy különösen fontos a nagyszámú fiatal munkanélküli munkahelyhez juttatása. A nyilatkozat hangsúlyozza a tagállamok versenyképességének, az európai közös, biztonságos energiapolitika, a részvételi demokrácia fontosságát, valamint az európai önellátó élelmiszerellátás megszervezését.

Szendrei Róbert a konferencián elhangzottak alapján megfontolandónak tartja, hogy európai mintára Magyarországon is hozzanak létre ifjúsági centrumokat, amelyek segítenének a fiatalok munkanélküliségének leküzdésében.