Nincs könnyű dolga annak, aki a modern, városi lakásokba is illő hanukiát szeretne vásárolni - a hagyományosan fémből, jellemzően ezüstből készült gyertyatartók formavilága ugyanis nincs kimondottan összhangban a fiatalos, dizájn-ízléssel.
Ugyanezzel a problémával szembesült Darányi András, az Eight-Days Design egyik alapítója is, aki - miután végiggondolta, hogy ez a probléma kicsit más megközelítéssel akár piaci résként is értelmezhető - a feleségét és két ékszertervező művészt vont be a projektbe.
"Nagyon biztosnak kell lenned a zsidóságodban ahhoz, hogy ezt csináld, és azt gondolom, hogy én annak ellenére biztos vagyok ebben, hogy Magyarországon élek," mondta Darányi a Forward.com zsidó hírszájtnak.
Az alapító egyébként korábban négy évet élt Izraelben, és bár eredetileg nem így tervezte, mégis visszajött Magyarországra. Hosszú ideig a Pesti Est főszerkesztője volt, majd alapító igazgatója lett a 2004-ben megnyílt Holokauszt Emlékközpontnak.
A zsidó hagyományok és a kortárs formavilág ötvözetéből született tárgyak egyszerre tekinthetők kegytárgynak és lakásdísznek. A formatervezés eredetiségét jól jelzi, hogy az első dizájn-menórájuk rögtön be is jutott a Magyar Formatervezési Díj döntőjébe, és ma már az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gyarapítja.
Legutóbb pedig a London Design Festival központi eseményérén, a Tent Londonon könyvelhettek el figyelemre méltó sikert: fesztivál hivatalos angol szerkesztői ugyanis a Shapes of Hungary nevű magyar standhoz pont a kortárs menórát választották főképnek.
A dizájn-kegytárgyak betonból, nemes fákból (tikfa, wenge, juhar) vagy kerámiákból készülnek, amik pont a Londoni fesztiválra egészültek ki a corian nevű ásványi őrleménynek, amit "új műanyagnak" is neveznek.
Az árak dizájner-szinten mozognak, vagyis egy-egy tárgy több száz Euróba kerül.