4G-n pörögne a Vodafone

Vágólapra másolva!
Visszaeső eredményekről számolt be előző féléves jelentésében a Vodafone, ami után a vállalat bejelentette, hogy a tevékenységének felpörgetése céljából egy milliárd fonttal emelik a már amúgy is óriási méertű beruházási programjuk keretösszegét.
Vágólapra másolva!

A szeptember 30-ával záruló előző félév főbb eredményei:

  • A csoportszíntű bevételek 22,03 milliárd fontra csökkentek, miközben az elemzők 21,8 milliárd fontra számítottak. A visszaesés legfőbb oka, hogy a mobilszolgáltatásban származó bevételek egy év alatt 4,9 százalékkal mérséklődtek, és 20,04 milliárd fontot tettek ki. Ez egyaránt nagyobb visszaesés volt az elemzők által vártnál, és a tavalyi negyedik negyedévben mutatott 4,2 százalékos csökkenésnél.
  • Az adózás és kamatfizetés előtti, értékcsökkenéssel növelt eredmény (EBITDA) egy év alatt 4,1 százalékkal, 6,6 milliárd fontra csökkent (várt:6,42 milliárd font).
  • A főtevékenységének felpörgetése céljából 1 milliárd fonttal megemelik a "Project Spring" elnevezésű beruházási program keretösszegét, amit így 7 milliárd fontra fognak kiterjeszteni 2016 márciusára. Iparági szakértők szerint ez jelentősen erősítheti a Vodafone piaci pozícióját.
  • Ennek keretében 3 milliárd fontot fognak fordítani a 3G rendszerek további terjesztésére és a 4G hálózat kiépítésére Európában. Ázsiában 1,5 milliárd fontot költenek a 3G rendszer kiterjesztésére a főbb városokban. Ezen túl 1 milliárd fontot az ügyfélszolgálat hatékonyabbá tételére, 1 milliárd fontot a kommunikáció egységesítésére, fél milliárd fontot úgynevezett innovatív vállalati terméksorozatok fejlesztésére fognak költeni.
  • A telekomtársaság megerősítette idei évre vonatkozó várakozásait, eszerint 5 milliárd fontos operatív profitra számítanak. A gazdasági környezet tovább javulhat, Észak-Európa már idén a növekedés útjára léphet, míg a déli részeken jövőre várható növekedés.
  • 2014-ben 8 százalékkal, 11 pennyre fogják emelni a részvényenkénti osztalékot, amikor lezárul a Verizon Wireless eladása.
Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.

Az eredményekre 1,1 százalékot esett a Vodafone árfolyama.

Vodafone árfolyama (London) Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

Kapcsolódó cikkek: