Becsapós képet festett magáról a Disney

Vágólapra másolva!
A felszínen szép eredményeket közölt a Disney szeptemberben végződő negyedévéről. Jobban a számok mögé nézve azonban látható volt némi keserűségre okot adó tényező is, esett is az árfolyam a színvallást követően. A pénteki kereskedésben viszont már két százalék feletti pluszban áll az árfolyam, talán a javuló általános amerikai tőzsdei hangulat miatt is.
Vágólapra másolva!

Nem szerepelt jól a Disney tévés üzletága

Bár mind árbevétel, mind pedig profit soron halványan felülmúlta a várakozásokat a társaság, a részvény árfolyama a csütörtöki piaczárást követő kereskedésben egészen 3 százalékos mínuszig csúszott, bár innen később némileg visszább korrigált. A pénteki kereskedésben viszont már több mint 2 százalékos emelkedéssel korrigál az árfolyam.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A hirtelen negatív reakciónak az volt az oka, hogy a Disney üzemi eredményének közel 40 százalékát adó kábeltévé és műsorszórási üzletág üzemi eredménye 8 százalékos csökkenést szenvedett el a cég negyedik üzleti negyedévében. Ennek egyik része annak köszönhető, hogy a cég ESPN csatornájához kapcsolódó bevételekből egy jelentősebb összeget (172 millió dollár) idén már korábban elszámolt, viszont az emelkedő tévés program költségek is szűkítették az elérhető nyereséget. Elsősorban a sportközvetítésekre kellett többet költenie a cégnek.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Sterne Agee & Leach elemzője arról beszélt a Bloombergnek, hogy a kábelcsatornák bevételei és működési eredménye az ő várakozásaik alatt alakult, így vélhetően a Wall Streeten is negatív reakció várható, ami be is jött.

Az élményparkokon és filmstúdión aratott a cég

A Disney második legfontosabb szegmense, az élmény parkok és szállodák (ilyen például a Disneyland is) viszont igen szép eredményt ért ér el, hiszen az üzemi profit 15 százalékkal növekedett, felülmúlva még az árbevétel 8 százalékos bővülését is. Úgy tűnik beértek a Disney elmúlt évekbeli dollármilliárdos beruházásai, amivel vonzóbbá szerették volna tenni, a kicsit talán megkopott vidámparkjait.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Disney egyébként dolgozik azon, hogy parkjaiba egy Star Wars tematikát is beépítsen, hiszen a cég 2015-ben indítja újra a filmes franchise-ot. (A rajongóknak egy kisebb csalódást is okozott a társaság, hiszen a Satr Wars hetedik epizódjának premierjét fél évvel eltolták 2015 decemberére.)

A filmstúdió is egész jól tejesített a negyedévben, hiszen bevétele több mint 7 százalékkal hízott, de profitját 35 százalékkal sikerült megdobnia, köszönhetően elsősorban a Szörny Egyetem kiváló teljesítményének. (Az animációs film 700 millió dollár feletti jegybevételt ért el világszerte, persze ebből nem csak a Disney részesedik). Ezzel pedig sikerült ellentételezni a Johnny Depp féle, A Magányos Lovas csúfos buktáját is, de arról, hogy mekkora veszteséget okozott a film konkrét számokat nem közölt még a cég.

Szintén jó hír volt, hogy a fogyasztói termékek között is a filmstúdióéhoz hasonló mértékű eredménybővülés volt (+30 százalék). Ezt a Szörny Egyetemhez, illetve a Repcsik című animációs filmhez kapcsolódó különböző termékek jó teljesítményének volt köszönhető.

A részvény árfolyama a csütörtöki kereskedésben több mint 2,5 százalékkal zuhant, amivel egy elég csúnya gyertya rajzolódott ki a grafikonon. Azonban úgy tűnik ezt már rögtön korrigálja is az árfolyam, hiszen pénteken már hasonló mértékű pluszban áll. Vagyis úgy tűnik felette tud maradni az idén eddig fontos szintnek minősülő 67,5 dollár körüli szintnek.

A Disney árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Korábbi Disneyvel kapcsolatos cikkeink: