Ajánlatokat kapott a Raiffeisen a magyar leánybankra

Vágólapra másolva!
Ajánlatokat kapott a Raiffeisen a magyar leánybankjára, írja a Bloomberg a bank szóvivőjére hivatkozva. A bank vizsgálja az ajánlatokat, de nem tervezik a magyar piac elhagyását. De azt se mondják, hogy biztosan maradnak. Akkor most mi van?
Vágólapra másolva!

Kicsit bátortalanok vagyunk a Raiffeisennel kapcsolatos hírek láttán, és mivel a banknak olykor még saját kommunikációját is csiszolnia kell, nem akarunk nagy megmondást tenni az ügyben. Nekünk ebből az egészből mindenesetre az jön le, hogy a magyar leánybanktól szívesen megszabadulnának, ha jó árat kapnának az eszközökért.

Lehet persze, hogy rosszul gondoljuk, ezért álljanak itt inkább a bank szóvivőjének szavai az ügyben:

Forrás: Bloomberg

Vagyis a Raiffeisen kapott ajánlatokat a magyar leánybankra, amiket jelenleg is vizsgálnak. Egyelőre azonban nem tervezik az ország elhagyását. De az sem kizárt, hogy végül elhagyják a magyar piacot.

Persze lehet azt mondani, hogy az ajánlatok érkezése a normál ügymenet részét képezik, mégis olyan érzésünk van, mintha a Raiffeisen egy jó ajánlat láttán nem sokat habozna a lépéssel.