Öt dolog, amire nem árt odafigyelni

Vágólapra másolva!
Öt olyan pontot sorol fel a Gluskin Sheff közgazdász stratégája, David Rosenberg, amik óvatosságra inthetik a befektetőket a nagy tőzsdei ralival kapcsolatban. 
Vágólapra másolva!
  • Az S&P 500 16,5-ös visszatekintő P/E rátája bár nem aggasztóan magas, de az átlagos szintet már meghaladja. Idén ráadásul már 2 pontot emelkedett a mutató, vagyis az S&P 500 emelkedésének 70 százalékát az árazási szint emelkedése – nem pedig az eredménybővülés – okozta.
  • A befektetések megvalósításához felhasznált hitelek 34 százalékkal emelkedtek idén, rekordközeli szintekre hízva.
  • A spekulatív céllal az árfolyam emelkedésére felvett pozíciók nettósított állománya az elmúlt három hét alatt háromszorozódott, a túlzott optimizmus pedig rossz előjel a tőzsdék számára.
  • A befektetési tanácsadók hasonlóan optimista álláspontjáról árulkodó statisztikák láttak napvilágot. A vizsgálat alá bevontak közel fele részvényár emelkedésre számít.
  • Nagyrészt talán a fiskális problémák miatt is csökkentek a napokban a 2014-es GDP és vállalati eredményvárakozások. Ennek hatására már csupán egyszámjegyű profitbővülést várnak, ami a szokásosnál alacsonyabb részvénypiaci kitettséget indokolhatnak.