Ördögien jó formában a cseh részvények

Vágólapra másolva!
Rendkívül jó napot fogtak ki a cseh blue-chipek, amivel tulajdonképpen folytatták az elmúlt hónapok kiemelkedő teljesítményét. A ma küldött jelzések kitűnő táptalajt szolgáltathatnak a forma jövőbeli fenntartásához, a Komercni történelmi csúcsa mellett a CEZ a 200 napos mozgóátlag fölé bújt ki.
Vágólapra másolva!

A blue-chipek jó teljesítményében nagy szerepe van a hétvégi választások eredményének, ugyanis az adóemeléseket támogató baloldaliaknak nem sikerült többségbe kerülniük, így várhatóan nem tudják véghezvinni tervüket.

KOMERCNI BANKA: Új csúcsot ütött

Új történelmi csúcsot állított fel a mai kereskedés során a cseh Komercni Banka részvénye 4740 koronán, megdöntve ezzel a 2010 decemberében felállított 4600 koronás korábbi maximumot.

Ráadásul a markáns ellenállás egyben a hosszabb távú emelkedő háromszög felső szárával is egybeesik, ebből az alakzatból pedig többségében északi irányba szokott kitörni az árfolyam.

Egyelőre persze érdemes fenntartásokkal kezelni a kitörést, hiszen még az utolsó gyertya korántsem nyerte el végleges formáját. Akár egy fals kitöréssel is szemben állhatunk.

A Komercni Banka havi grafikonja (Prága) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A 4600 koronás szint elhagyását követően a Fibonacci-vonalak alapján határozhatunk meg újabb ellenállásokat. Az első mindjárt egy lélektani szint, az 5000 korona közelében húzódik. Ha ezt is sikerülne legyűrni, akkor akár a 138,2-es Fibo által kijelölt 5240 koronát is elérheti az árfolyam.

Ha mégsem jönne össze a kitörés, akkor akár a 4200-4300 koronás szintig is visszacsúszhat az árfolyam, itt azonban már markáns támaszok húzódnak.

A Komercni Banka napi grafikonja (Prága) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

CEZ: Túl a 200 naposon

Igen pozitív jelzést küldött a mai kereskedés során a CEZ, árfolyama ugyanis 2012 szeptember óta először került a 200 napos mozgóátlag fölé.

Ráadásul a közműpapír esetében nem ez az első fordulatra utaló jelzés az év folyamán, szeptemberben sikerült megtörnie az egy éve tartó csökkenő trendvonalat is, sőt, azt később többször vissza is tesztelte.

A CEZ esetében is érdemes fenntartásokkal kezelni az optimista jeleket, hiszen még nem lehetünk arról meggyőződve, hogy nem-e fals kitöréssel állunk szemben. Ráadásul 550 koronánál egy újabb akadály található.

A CEZ napi grafikonja (Prága) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A mintegy 5 éve tartó csökkenő trendvonalat még nem sikerült legyűrni. Odáig, azaz a 600 koronás szintig persze még mintegy 10 százaléknyi növekedést is rejthet magában a CEZ.

A CEZ heti grafikonja (Prága) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Fibonacci-számok a tőzsdén

Leonardo Pisano Bigollo, vagy ismertebb nevén Leonardo Fibonacci a 12. és 13. század fordulóján élt kiváló olasz matematikus volt, akinek a nevét a róla elnevezett számsorozatról ismerheti a világ (sokan a legjelentősebb középkori matematikusnak tartják). A Fibonacci-sorozat képzése nagyon egyszerű: az első két tag 0 és 1, innentől kezdve pedig mindegyik tag a megelőző két szám összege (0,1,1,2,3,5,8,13,21,34,...)

Fibonacci a sorozatot a közkeletű anekdota szerint egy házinyúl szaporulat növekedéséből kiindulva figyelte meg, de az igazi érdekessége, hogy a természetben szinte mindenhol feldedezhetjük a sorozatban bújkáló sajátos arányosságot, kezdve a faágak elhelyezkedésétől a csigaházak arányain át akár a tobozok leveleinek pozíciójáig. A Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak aránya 1,618-hoz közelít, ami ráadásul nem más, mint a már ókorban is ismert harmonikus arány, az aranymetszés.

A technikai elemzésben sokféleképpen szokták alkalmazni a Fibonacci-számok összefüggéseit, de a leggyakoribb szerepe talán az "ideális" korrekciós szintek meghatározásában van. Eszerint a módszer szerint egy markáns mélypont és csúcspont szintjét összekötve az elmozdulás 23,6, 38,1 és 61,8 százalékánál találhatók a Fibonacci-féle korrekciós szintek (az aranymetszésből is kiszámíthatók ezek a szintek). A korrekciós szintek sokszor szolgálnak támaszként vagy ellenállásként, jelentős részben éppen azért is, mert kellően sok befektető figyeli meg elemzéseiben ezeket a nevezetes szinteket, így önbeteljesítő jóslatként is működhetnek.