Kockáztat Japán, akár csúnya vége is lehet

Vágólapra másolva!
Tizenöt éve nem használt eszközhöz nyúlt a japán vezetés az államadósság elleni harcban, amikor a miniszterelnök úgy határozott, hogy 5 százalékról 8 százalékra emelik a fogyasztást terhelő forgalmi adót. A lépés azért veszélyes, mert visszavetheti az amúgy sem túl izmos fogyasztást Japánban, ami az éppen magára találó gazdaság növekedését akaszthatja meg. Ennek elkerülésére egy ötezer milliárd jenes fiskális ösztönző program is indul a szigetországban, azonban kevés szakértő fűz nagy reményeket ahhoz, hogy az adóemelések elérik céljukat.  
Vágólapra másolva!

Kockázatos húzás a japán vezetéstől

A várakozásoknak megfelelően 5 százalékról 8 százalékra emeli áprilistól a forgalmi adót a japán kormány – jelentette be Shinzo Abe miniszterelnök. A japán vezetés így kívánja leszorítani a tekintélyes, közel 10 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt, hogy kordában tudja tartani irdatlan méretű államadósságot, ami már az ország GDP-jének 214 százalékát teszi ki, és meghaladta az 1000 billió (azaz 1.000.000.000.000.000) jent.

Forrás: [origo]
Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A fogyasztási adó emelésével viszont nagyon „ingoványos talajra tévedt” a japán kormány, mivel a lépés éppen a magára találó gazdaság növekedését akaszthatja meg a fogyasztás visszafogásán keresztül. Az átlagosnál alacsonyabb fogyasztási hajlandóságú japán lakosság így még inkább csökkentheti kiadásait, és inkább még jobban a megtakarítások felé kezdhet fordulni.

Emiatt az utóbbi 15 évben egyetlen kormány sem mert hozzányúlni a forgalmi adóhoz, látva a legutóbbi, 1997-es adóemelés hatásait. Akkor 3-ról 5 százalékra emelték az áfát, amire mély recesszióba csúszott vissza Japán, nagy részben a súlyosbodó defláció következtében (a mélyrepülésben szerepet játszott az akkori ázsiai válság, és a japán bankrendszer krízise is).

Így nagy kérdés, hogy jelenleg van-e már olyan állapotban a japán gazdaság, hogy megbirkózzon a mostani fiskális szigorítással. A legutóbbi GDP-adat mindenesetre optimizmusra ad okot, mivel aszerint 3,8 százalékos volt Japán növekedési üteme negyedéves alapon, ami messze felülmúlta a várakozásokat. Éves alapon pedig szintén várt feletti, 1,2 százalékos volt a növekedés. Ez arról árulkodott, hogy egyre jobban kezd beérni a kormány és a jegybank közös, a gazdaság felpörgetésére tett erőfeszítésének gyümölcse.

Forrás: [Bloomberg, Investor.hu]

A közgazdászok számításai szerint viszont 4,5 százalékkal zsugorodhat majd a japán gazdaság az adóemelések életbe lépése után az áprilissal kezdődő második negyedévben éves alapon. Ezután viszont újra növekedési pályára állhat Japán, bár a gyenge második negyedév miatt 1,6 százalékra csökkenhet az éves növekedés 2014-ben, az idei évre várt 1,9 százalékos bővülés után – írja a Bloomberg.

Hogy csökkentsék az adóemelés negatív hatásait, a miniszterelnök az adóemeléssel párhuzamosan egy 5 ezer milliárd jenes fiskális ösztönző csomagot is bejelentett. A program keretösszege ráadásul tovább emelkedhet az adóemelések hatásaitól függően. Ez segíthet lehetővé tenni a forgalmi adókulcs további, 10 százalékra történő emelését, amit 2015-ben szeretne végre hajtani a vezetés.

Shinzo még szeptemberben utasította szakembereit, hogy dolgozzanak ki egy olyan ösztönző programot, ami segíthet lendületben tartani a japán gazdaságot. A pénzügyminisztérium már akkor jelezte, hogy támogatja az adóemelést, és közölte, hogy a lehetséges ösztönző programnak legalább 2 ezer milliárd jen keretösszegűnek kell lennie, hogy elkerülhetővé váljon a gazdaság lassulása.

Ezen túl nagy segítség lehet Japánnak a 2020-as nyári olimpia megrendezése, ami lendületben tarthatja a gazdaságot az óriási beruházásoknak köszönhetően. Továbbá olyan hírek is napvilágot láttak az utóbbi időben, hogy a kormány a vállalatokat terhelő társasági adó csökkentését tervezi, hogy minél több tőkét tudjon az országba csábítani.

Az elmúlt hónapokban Japánban látott kedvező folyamatokat egyelőre pozitívan értékelik a nagyvállalatok is, ezt jelzi, hogy a Tankan hangulatindex 12 pontra nőtt szeptemberben, ami 2007 decembere óta a legmagasabb értéknek felel meg.

Pesszimisták a szakértők

Számos szakértő kételkedik abban, hogy a mostani adóemelések sikerre vezetnek, és szerintük azok inkább csak még mélyebbre fogják taszítani a szigetországot. Múlt héten a világ legnagyobb nyugdíjalapjának, a japán Government Pension Investment Fundnak az egyik vezető tanácsadója, Takatoshi Ito jelentette ki, hogy legalább 20 százalékra kellene emelni a forgalmi adót, különben szakadékba zuhan Japán.

Napokkal később pedig a világhírű Soros György egykori tanácsadója, Takeshi Fujimaki okozott meghökkenést azzal a nyilatkozatával, melyben kijelentette, hogy Japánban elkerülhetetlen a fiskális összeomlás, mivel sem a 2020-as olimpia, sem a forgalmi adó megemelése nem segít a szigetországon.

Takahira Ogawa, az S&P elemzője szintén pesszimizmusának adott hangot, és szerinte nagyon valószínűtlen, hogy a lépéssel sikerül felére csökkenteni a költségvetési hiányt. Az adóemelés csak a deficit és az államadósság növekedésének ütemét fogja lassítani, érdemi csökkenést nem fog okozni egyik esetben sem. Ogawa kijelentette, hogy a hitelminősítő visszavághatja Japán adósbesorolását, ha az országban nem sikerül csökkenteni a költségvetési hiányt a közeljövőben.

Emiatt a mostani adóemelésnek számos gazdasági és politikai kockázata van. Ha a pesszimista forgatókönyvek válnak valóra, és Japán valóban visszacsúszik a recesszióba, abba Shinzo Abe miniszterelnök és kormánya is belebukhat.