Csúcsra törne a Nivea

Vágólapra másolva!
Ismét lendületbe jöhet a többek között Nivea testápolóiról híres német Beiersdorf részvénye, amely rövidesen akár újfent meglátogathatja az április során felállított történelmi szinteket, sőt, az újabb csúcsdöntés sem zárható egyelőre ki a lehetőségek közül.
Vágólapra másolva!

Októberben közelebbről is megismerkedhetnek ügyfeleink a frankfurti parkettel, ugyanis legújabb akciónk keretében rendkívül kedvező díjak mellett lehet kereskedni német részvényekkel!
Az akció részleteiről ezen a linken olvashat.

Úgy néz ki, hogy sikerül megragadnia a csökkenő trendvonal felett a Beiersdorf árfolyamának, melyet a napokban hagyott maga mögött a német részvény. Ráadásul korábban a 200 napos mozgóátlagot is sikerült legyűrnie a Nivea krémjeiről méltán híres cégnek.

Abban az esetben, ha nem esik el a támaszként is szolgáló vonal, akkor az április során felállított 73 euró körüli történelmi csúcsot is megcélozhatja az árfolyam. Ennek áttörése azonban korántsem ígérkezik könnyű feladatnak. Pedig ezt követően 76, illetve 78 eurónál láthatók újabb ellenállások, legalábbis a Fibonacci-vonalak alapján.

Egyelőre még nem lehetünk teljes mértékig meggyőződve arról, hogy nem csak egy fals kitöréssel állunk szemben, így még érdemes lehet óvatosan közelíteni a Beiersdorf részvényéhez. Ezt támasztja alá az is, hogy a mozgóátlagok nemrégiben egy eladási jelként felfogható halálkereszt szignált rajzoltak ki a grafikonon.

Beiersdorf napi grafikon (Xetra) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Hosszabb távon nézve is igen impozáns képet fest a Beiersdorf grafikonja, az árfolyam ugyanis egy zászló alakzatból tört ki, ami alapján jókora emelkedés előtt állhat még a részvény. Az alakzatot némiképp gyengítheti, hogy a korrekciós szakasz hossza kissé megnyúlt.

Akár a 100 eurós lélektani szintet is megközelítheti az árfolyam, ha a zászló alakzat magasságából indulunk ki. Ennek az eltolásából ugyanis 97 eurós célár adódik, ami bő kétszámjegyű növekedéssel ér fel.

Ráadásul kedvező hozam/kockázatú befektetéssel állunk szemben, ha a stop szintünket valahol a 64,5 eurós támasz alatt helyezzük el. Ebben az esetben több mint háromszoros a várható hozam és a kockáztatott összeg aránya.

Fontos szem előtt tartani azt is, hogy a Beiersdorf jókora növekedést mutatott be az elmúlt közel két évben. Így, kérdéses hogy van-e benne további szufla a további bővüléshez.

Beiersdorf napi grafikon (Xetra) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Tudja meg, hogyan tőzsdéznek a profik!

Hallgassa meg egy hivatásos befektető tippjeit, lesse el kedvenc fogásait az Investor.hu befektetői klubján!


Időpont: 2013.november 14., 17:30
Helyszín: K&H Székház,
(1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10.)


A rendezvény INGYENES, az alábbi gombra kattintva jelentkezhet rá.