Alkoholban úsznak a dél-amerikaiak

Vágólapra másolva!
Nem pörögnek jól Európában a szeszesital-gyártó cégek, a SABMiller és a Diageo is csak a Dél-Amerikai régiónak köszönheti növekedését.
Vágólapra másolva!

Két fontos szeszesitalgyártó is közzétette értékesítési adatait, a SABMiller az első féléves, míg a Diageo az első negyedéves árbevétel alakulásáról adott pontosabb képet az elemzők és befektetők számára.

A SABmiller az első félévben egy százalékos növekedést ért el, közben pedig az elemzők nem számítottak növekedésre. A főbb régiók közül inkább Dél-Amerikában fogyasztottak több alkoholt, míg Európában 5 százalékos volt az éves visszaesés. Az összességében kedvező adatra viszont egyből 4,7 százalékos pluszba rántották a papírt a londoni tőzsdén.

A Diageo viszont már kevésbé volt ennyire szerencsés, hiába tudta ugyanis 3 százalékkal növelni organikus árbevételét a szeptemberben végződő három hónapban, az elemzők 4 százalékos várakozását nem tudták meghaladni. Itt is főleg az európai térségben volt visszaesés, míg Dél-Amerika 11 százalékos növekedést produkált. A részvény árfolyama természetesen rosszabbul reagált, mint a SABMiller esetében, 0,4 százalékos mínuszban forognak a papírok.

A SABMiller árfolyama (London) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Diageo árfolyama (London) Forrás: Bloomberg, Investor.hu