Vágólapra másolva!
Idén is 0,75 eurós osztalékot fizetne a holland Philips elektronikai cég, amely 2012 negyedik negyedévét veszteséggel zárta. Az egyszeri tételek megszűrésével ugyan már profitot mutatott az eredmény, de ez kis mértékben elmaradt a várakozásoktól. A befektetők mégis pozitívan fogadták a gyorsjelentést, mivel a cég bejelentése szerint jól haladnak a költségmegtakarítási programmal.
Vágólapra másolva!

Felemás eredmények

Az elemzői várakozásokat nagyjából teljesíteni tudta árbevétel szintjén a holland Philips elektronikai cég, miután a 7,16 milliárd euró tényadat csupán minimális mértékben marad el a 7,2 milliárd várakozástól. A társaság nettó eredménye veszteséget mutat a negyedik negyedévre, ugyanakkor ha megtisztítjuk az egyszeri hatásoktól, akkor részvényenként 0,45 eurós profit adódik. Ez azonban mintegy 4 százalékkal alulmúlja a Bloomberg 0,47 eurós elemzői konszenzusát.

Forrás: [origo]

A meghatározó üzletág éves alapon egyaránt növekvő árbevételről számolt be, legjobban a világítástechnikai részleg teljesített, amely 9 százalékkal nagyobb bevételt ért el, mint egy évvel korábban. Az legnagyobb szegmens az egészségügy 7 százalékkal bővült, míg az életstílus egység 4 százalékkal hízott.

Forrás: [origo]

A tavalyi üzleti év után 0,75 eurós osztalékfizetést javasol a holland cég menedzsmentje, ami megegyezik a Bloomberg elemzői várakozásával. Az összeg többek köz megegyezik az elmúlt két évben fizetett osztalékkal. A Philips menedzsmentje továbbra is a nettó profit 40-50 százalékát kívánja osztalékfizetésre költeni.

Jól áll a megtakarításokkal

Eközben a vállalat jól halad a 2011 második félévében bejelentett költségmegtakarítási programjával, melynek keretein belül 2014-ig 1,1 milliárd eurót kíván megspórolni. 2012 év végéig a kumulált cél 450 millió euró volt, ami sikeresen túlteljesített 471 millió eurós megtakarításával.

A vállalat középtávú stratégiájában 4-6 százalékos éves átlagos árbevétel növekedést fogalmazott meg, míg a profitabilitás terén ennél is impozánsabb javulást szeretne elérni a cég. A kamat, adó és amortizáció előtti eredmény terén 10-17 százalékos expanzió a cél, mindez üzletágakra bontva az egészségügy terén 15-17 százalékos, míg a világítástechnikai és életstílus szegmensek terén egyaránt 8-10 százalékos növekedést tervez.

A Philips ma jelentette be, hogy eladja audio és video üzletágát 150 millió euróért a japán Funai Electricnek. A jövőben a nagyobb nyereséget felmutató szegmensekre kíván fókuszálni a holland cég.

A híreket pozitívan fogadták a befektetők, több mint 2 százalékos emelkedést mutat a részvény az amszterdami parketten.

Philips (Amszterdam)

Forrás: [origo]