Száműzné a proteint a Nestlé

Vágólapra másolva!
Megválna a PowerBar családtól a Nestlé a bennfentesek szerint, miután a menedzsment meglehetősen elégedetlen az energiaszeleteket és sportitalokat gyártó egységének teljesítményével. Mivel a Nestlé előző féléves eredményei nem sikerültek túl jól, így a vezetés vélhetően a profiltisztítás miatt válna meg gyengébben teljesítő egységeitől.
Vágólapra másolva!

Könnyen elképzelhető, hogy megválik a Nestlé a sportolók körében meglehetősen népszerű PowerBar szeletektől, mondta el négy, a neve elhallgatását kérő személy a Reutersnek. Bár a Nestlé egyelőre nem kívánt reagálni az értesülésekre, a források már azt is tudni vélik, hogy több száz millió dollárt kaphat a svájci táraság. A PowerBar szeletek még 2000-ben kerültek a Nestléhez, amikor is az alapító, Brian Maxwell ismeretlen összegért cserébe eladta saját cégét a svájciaknak. Piaci információk szerint megközelítőleg 375 millió dollárt is kaphatott akkor Maxwell.

Az energiaszeleteket, sport italokat, különféle testépítő szereket gyártó céget feltehetően azért értékesítené a Nestlé, mivel az utóbbi időben egyre nagyobb versenyre kényszerül a Clif Bar & Company, valalmint a Kind Healthy Snacks termékeivel. A Nestlé számára pedig nem alakult fényesen az előző félév, nem csak a bevételek nem hozták a kívánt szinteket, hanem a nyereség is elmarad a várakozásoktól.

Tekintve, hogy a Nestlé a bébiételektől kezdve a fagyin át egészen a kutyatápig szinte mindent forgalmaz, meglehetősen indokoltnak tűnhet a nehéz időkben a portfólió tisztítása. Ennek eshet áldozatul a PowerBar is, ám tekintve a cég relatív kicsi helyzetét a portfolióban, vélhetően nem gyakorol akkora hatást a távozása a cég életére.

A Nestlé árfolyama (Zürich)

Forrás: Bloomberg