Pénz kell az adósságban úszó telekomcégnek

Vágólapra másolva!
Eladná a Telecom Italia az akár 1 milliárd eurót is érő mobiltelefon-átjátszó tornyait, hogy ezzel is pénhez jusson az adóssághegyekkel küzdő társaság. A cégnél komoly gondokat okoz az óriási hitelállomány, amelynek leépítése érdekében reorganizációs tervet is készítenek a társaságnál.
Vágólapra másolva!

Eladná közel 12 ezer darab mobiltelefon-átjátszó tornyát az adósságban úszó Telecom Italia. Az olasz társaság először létrehozna egy külön céget, amibe belepakolnák a körülbelül fél-1 milliárd eurót érő tornyokat, és utána ezt a vállalatot adná el a telekomcég, nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő forrás a Bloombergnek.

A Telecom Italia vezetősége csütörtökön szintén megvitatta a cég reorganizációs tervét, amiben a társaság hazai egységét különítenék el, két független társaságba szervezve a lakossági és az üzleti divíziót, mondta el a forrás. A vezérigazgató, Franco Bernabe a tőkeemelés mellett van, hogy megerősítsék a vállalat finanszírozási képességét. A forrás azt is hozzátette, hogy a cégnek körülbelül 4 milliárd eurós plusz tőkére is szüksége lehet.

A reorganizációra azért lényeges, mivel június végén több mint 31 milliárd eurós nettó adóssággal bírt a Telecom Italia, ezzel pedig az európai telekomszektor egyik legeladósodottabb cége. Az iparág képviselői problémáik kezelésének csupán egyik lehetősége az eszközök értékesítése, több európai cég nyúlt már a munkaerőállomány leépítéséhez, vagy éppen az osztalék csökkentéséhez.

A mostani, vezetéknélküli átjátszótornyok eladása túl kis összegű és túl későn jön, mondta el a Bernstein elemzője a Bloombergnek. Rengeteg különböző lehetősége lett volna a cégnek az elmúlt néhány évben, hogy csökkentse adósságát, de mindig megijedt a nagyobb lépésektől, tette hozzá Robin Bienenstock.

Korábban a Telecom Italia jövőjével kapcsolatban több lehetőség is terítéken volt. A Telecom Italia legnagyobb tulajdonosa a Telco holdingtársaság 22,4 százalékos részesedéssel. A Telco elsőszámú tulajdonosa, a spanyol Telefónica, ami közvetetten 10,4 százalékkal rendelkezik, és keresi a lehetőséget, hogy növelje azt, vagy megvegye a másik 3 tulajdonos (Generali, Intesa Sanpaolo, Mediobanca) részét is, írja a Bloomberg. Az egyik lehetőség lenne, ha a Telefónica egyedüliként vene részt a tervezett tőkeemelésben.

Bár vélhetően a spanyolok csak akkor támogatnák a tőkeemelést, ha a reorganizációs terv végre elindul, és segítségével az adósságállomány leépülne. Egyik ilyen eleme lehetne a tervnek, ha eladnák brazil egységüket, a Tim Participacoes-t.

A Moody’s augusztusban 3 hónapot adott a Telecom Italiának, hogy fenntarthatóvá tegye adósságainak finanszírozását. Ha ez nem történik meg, akkor viszont bóvliba vágják a cég hiteleit, melyek már most is csak a még éppen befektetésre ajánlott kategória alján vannak.

A Telecom Italia árfolyama 1,5 százalék csökken a milánói kereskedésben, míg idén eddig összesen 15 százalékos mínuszt szedett össze a papír.

A Telecom Italia árfolyama (Milánó)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu