Patai: A kormánynak meg kell hajolnia a realitások előtt

Vágólapra másolva!
A kormánynak meg kell hajolnia a realitások előtt, a november 1-jei határidő a devizahitelezés megoldására nem megvalósítható - mondta Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke. Szerinte évek alatt lehet megoldani a problémát.
Vágólapra másolva!

A Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy lesz megoldás a devizahitelesek ügyében, de november elsejéig véleménye szerint képtelenség megoldani az összes problémát, a kapkodás pedig drámai forintgyengüléssel és az importtermékek, például a benzin árának megugrásával járna, ezért a forintosításra csak fokozatosan, néhány év alatt, tervezetten, 10-15 részletben lát lehetőséget.

Patai Mihály az M1 Az Este című műsorában kifejtette: "meghajlunk a kormány előtt, csak éppen a kormánynak is meg kell hajolnia a realitások előtt". "Eszünkben sincs Klicskóval bunyózni" - tette hozzá.

A bankszektornak nem a kormány, nem az adófizetők pénzére van szüksége, hanem a kormány és az MNB közreműködésére - mondta a Magyar Bankszövetség elnöke. A teljes forintosításhoz körülbelül 10-12 milliárd svájci frankra lenne szükség, ekkora frankkereslet drasztikusan rontaná a forint árfolyamát. "Hangsúlyozom, hogy nem 300, 400 forintról, hanem sokkal többről van szó" - mondta, hozzátéve, hogy abban a pillanatban kétszeresére nőne például a benzin ára. "Szétverjük azt a stabilitást, amit az elmúlt években sikerült megteremteni" - hívta fel a figyelmet. Úgy vélte, a kormány a november 1-jei határidő következményeit nem gondolta végig.

A fokozatos megoldás Patai Mihály szerint 1-2 milliárd svájci frankos átváltási ütemet jelenthetne többéves ütemezésben, amelyhez a forrás az MNB és a svájci nemzeti bank közötti tárgyalások, vagy ha lehetőség van rá, akkor a jegybanki tartalékok terhére biztosítható.

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Orbán Viktor megjegyzésével, miszerint a bankok tekintsék erkölcsi kötelességüknek a probléma megoldását, azt válaszolta, ezzel egyetért, de továbbra is úgy gondolja, szakmailag védhető az álláspontjuk, nem követtek el hibákat. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez az ügy már rég nem bankszakmai kérdés, hanem politikai, társadalmi és etikai kérdés is.

Patai Mihály a lehetséges megoldások közé sorolta az árfolyamgát kedvezőbbé tételét, amelyet már 170 ezer ember választott. A kérdésben szerinte nem lehet erőszakoskodni, a problémát így "ahogy elő van terjesztve" november elsejéig nem lehet megoldani, csak közösen.

A Bankszövetség és a kormány között szakértői szinten folynak a tárgyalások. Matolcsy György jegybankelnökkel kedden reggel találkozott Patai Mihály. Szavai szerint a jegybankelnök azt mondta, az MNB mérlegelni fogja a kormány döntéseinek támogatását, de csak akkor jelentkezik partnerként, amikor a kormány határozott gazdaságpolitikai lépésekkel és koncepcióval rendelkezik a devizahitel ügyben. Mint mondta, a magánbeszélgetésben a jegybankelnök megerősítette, hogy nem gondolja azt, hogy néhány hét alatt 12 milliárd svájci franknyi konverziót végre lehet hajtani.

Ez Patai Mihály szerint veszélyes gondolat, ebbe belerokkanna a bankszektor, Magyarország ezzel a gazdasági erővel nem tud néhány hónap alatt 12 milliárd svájci franknyi pénzt konvertálni, "ez túl nagy falat nekünk, még a németeknek vagy az olaszoknak is az lenne". A bankszektorban pedig Patai Mihály szerint csak két bank maradna, amely kibírná tőkével, a többit fel kellene tőkésíteni.