Vágólapra másolva!
Továbbra is jó formában van a BUX a kiváló nemzetközi hangulatban, a magyar parkettet még mindig az OTP hajtja 2 százalék körüli pluszával. A forint továbbra sem engedi messzire a 300-as szintet az euróval szemben, míg a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción történelmi mélypontra süllyedt az átlaghozam.Nyugat-Európában a szíriai katonai csapás eltolódása, vagy esetleges elmaradása miatt örülnek a befektetők, a vezető indexek mind erőteljes pluszban mozognak a német DAX vezetésével. A határidős indexek Amerikában is pluszos nyitást jósolnak, ráadásul ma nem is lát napvilágot fontosabb makroadat, így a jó hangulat akár nap végéig is kitarthat.
Vágólapra másolva!

Szépen áll a BUX a kiváló hangulatban

Minimálisan leadott reggeli 1 százalék feletti pluszából a BUX, 0,7 százalékos emelkedésre csrélve azt, de túl nagy hangulatromlásról azért nem beszélhetünk. Ezzel azonban le is maradt a régióban is, ahol a lengyel parkett kirobbanó formában van és már 2,5 százalékkal halad felfelé.

Forrás: Origo

Az OTP megpróbálja tartani kezdeti lendületét, a bankpapír a 4200 forintos szint környékén ingadozik, ráadásul a forgalom is sokkal jobban alakul, mint a hétfői kereskedés során.

Az OTP árfolyama

Forrás: Origo

A Mol a 16 000 forintos szintjével áll harcban, míg a Richter elgyengült nap közepére és kisebb csökkenésbe váltott, szektortársával az Egis-szel együtt. A Magyar Telekom a kereskedés közepe felé visszaváltott tegnapi záróárára.

Forrás: Origo

A forint továbbra is a 300-as szinttel kergetőzik, az euróval szembeni árfolyam jelenleg éppen felette tartózkodik. A dollár/forint 226,5 környékén, míg a svájci frankkal szembeni jegyzés 242,5-nél mozog.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: Origo

Korábban volt 300 alatt is a forint, amit segíthetett, hogy a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción április eleje óta nem látott vételi érdeklődés volt, ugyanis a meghirdetettt 50 milliárd forint értékű felajánlásra majdnem 150 milliárd forintos igényt nyújtottak be. Végül az ÁKK 65 milliárd forintot fogadott el, ami 3,71 százalékos átlaghozamon került a vásárlókhoz, ezzel új történelmi mélypontot állítva fel.

Forrás: Origo

Forrás: Origo

Eufória az európai piacokon

Nagyot segített a piaci hangulaton a szíriai támadással kapcsolatban fordulat következett be, és már nem egészen biztos, hogy egyáltalán lesz katonai csapás. Obama elnök és John Kerry külügyminiszter is arra utalt, hogy az Aszad-rezsim elkerülheti a beavatkozást, ha azonnal átadják a vegyi fegyvereket a nemzetközi szervezeteknek.

A vezető európai tőzsdék magasabb fokozatba kapcsoltak nap közepére, a sort a német DAX vezeti, de a többi börze sincs nagyon lemaradva mögötte.

Forrás: Origo

A francia parketten az Air France-KLM árfolyama kezdett hatalmas szárnyalásba, bár nagy horderejű hír nem látott napvilágot a céggel kapcsolatban, de a Peugeot is brillírozik csaknem 6 százalékos pluszával. A pénzügyi szektor mellett az autógyártók találhatók még vaskos pluszban, a Peugeot mellett a németek is jól teljesítenek, a Volkswagen és a Porsche is 3 százalék felett száguld felfelé.

Az Air France-KLM árfolyama (Párizs)

Forrás: Origo

A Glencore Xstrata nyersanyagpiaci cég 3 százalék felett drágul azok után, hogy a társaságnál úgy gondolják, hogy több pénzügyi bevétel származhat a Xstrata-val kapcsolatos korábbi fúziójából.

A tengerentúlon is folytatódhat a tegnap megkezdett emelkedés elsősorban a nyugtató szíriai hírek miatt, és mivel fontos makroadat ma sem érkezik, ezért a jó hangulat akár ki is tarthat.