1+1+1 milliárdos támogatást nyert a PannErgy

Vágólapra másolva!
Háromszor egy milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyertek el a PannErgy leányai az Új Széchényi Tervben meghirdetett KEOP program keretein belül. Az összegen a már végső fázisban lévő miskolci projekt, illetve a soron következő győri projektek osztozhatnak egyenlő mértékben. A társaság első közleménye 11:22-kor érkezett, a második 12:30-kor, míg a harmadik 13:54-kor jelent meg a BÉT honlapján.A bejelentéseket kedvezően fogaták a piaci szereplők, hiszen a kisebb mínuszból 5 százalékos emelkedésbe kapcsolt a PannErgy árfolyama.
Vágólapra másolva!

13:55 - Még egy pályázatot nyert a PannErgy

A PannErgy kora délután újabb tette közzé az újabb jó hírt: a cég tulajdonában álló DD Energy Termelő és Szolgáltató Kft. egymilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyert. A pályázat célja a "Helyi hő és/vagy hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal".

A pályázati projektben megvalósuló beruházással egy nagyvállalat fűtési és technológiai hőigényének részben geotermikus energiával történőellátása valósulhat meg.

12:38 - Újabb milliárdot nyert a PannErgy

Nemrégiben érkezett a hír, hogy újabb 1 milliárd forintos támogatást nyert el a PannErgy másik leánya, az Arrabona Geotermia Zrt., szintén a KEOP keretein belül. A társaság először a második negyedéves jelentésében említette meg, hogy Győr lehet a soron következő projekt helyszíne. Augusztusban azonban még nem szolgált részletes információkkal a PannErgy, csupán annyit lehetett megtudni, hogy 340-400 ezer GJ hőleadást várnak, ami egyébként a miskolci projekt felére tehető.

A legfrissebb közelményből annyi többlet információ derült ki, hogy a PannErgy vezetésének reményei szerint a termelő és a visszasajtoló kutak tesztjét várhatóan 2014 második felében tudják elindítani, így 2015-ben már a geotermikus rendszeren keresztül szállíthatnak hőenergiát Győrben.

11:35 - 1 milliárd forintos támogatást kapott a PannErgy miskolci projektje

1 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyert el a PannErgy leánya, a Kuala Kft. az Új Széchényi Terv keretein belül meghirdetett Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretein belül. A projekt célja a Miskolc Megyei Jogú Város Tatár utcai Fűtőműve által kiszolgált, Belvárosi, illetve Egyetemvárosi városrészek hőigényének részben geotermikus energiából származó hővel történő kiváltása.

„A májusban átadott Miskolci Geotermikus Projekt második ütemében a geotermikus forrásból nyert hőenergia, a belvárosi fogyasztókhoz történő eljuttatására alkalmas távvezetékrendszer épül a Tatár utcai Fűtőműig, ahol egy új hőátadó állomás épül. Az Európai Uniós forrás felhasználásával lehetőség nyílik a Miskolc Belváros, továbbá a Miskolci Egyetem területén jelentkező fűtési-, és használati melegvíz hőigényének részleges geotermikus energiával történőellátására. A beadott geotermikus hőenergia legalább 40 százalékkal megnövekedik a második ütem bekapcsolódásával. A korábban megfogalmazott céljainkkal összhangban, a jelenlegi termelő kapacitásunk jobb kihasználása optimálisabb működés mellett valósul meg" - nyilatkozta Tóth Péter a PannErgy Nyrt. vezérigazgatója.

A KBC Securities elemzője szerint az újonnan elnyert támogatással együtt összesen 2,7 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyert el a PannErgy miskolci projektje, ami a teljes beruházási összeg minetgy 1/3-ára tehető. Ez az arány nagyjából megegyezik a menedzsment által korábban várt 30-40 százalékos támogatási aránnyal.

A KBC elemzőjének várakozása szerint habár a projekt második fázisának megvalósulásával a PannErgy 800 GJ hőt is képes lenne Miskolc számára biztosítani, 2013-ban csak 120 GJ-t, míg 2014-ben 410 GJ-t értékesíthet a társaság. Mindez egyébként a menedzsment várakozásaival is nagyjából egybevág.

A hírre megérkeztek a vevők, ugyanis a PannErgy árfolyama a 290 forintról egészen 308-ig pattant, azaz tegnaphoz képest már több mint 5 százalékos erősödést mutat a papír. Az újonnan elnyert összegek egy PannErgy részvényre vetítve 141 forintnak felelnek meg.

A PannErgy árfolyama

Forrás: Investor.hu