Vágólapra másolva!
A telefonadó ügyében is megfutamodott az unió, Brüsszel ugyanis az ügyben indított kötelezettségszegési eljárásban is visszavonta keresetét az Európai Bíróságon. A lépés tulajdonképpen nem nevezhető nagy meglepetésnek, hiszen korábban hasonlóképpen járt el a távközlési szektorra kivetett adó ügyében is. Bár utóbbi már kivezetésre került, azért a részvényenkénti 74 forintos összegnek vélhetően örültek volna a befektetők. A telefonadó eddig részvényenként közel 20 forintjába került a Magyar Telekomnak, ami a 30 forint körüli szintekre süllyedő osztalékvárakozásokat figyelembe véve jelentős összegnek tekinthető.
Vágólapra másolva!

Meghátrált az EU

Újabb kötelezettségszegési eljárásban futamodott meg az unió Magyarországgal szemben. Azok után, hogy júliusban a távközlési szektorra kivetett adók ügyében indított kötelezettségszegési eljárást lezárta az unió, most hasonló lépést eszközölt a telefonadó ügyében is.

Ryan Heath, azaz Neelie Kroes EU-biztos szóvivője jelentette be tegnap, hogy az Európai Bizottság visszavonja keresetét az Európai Bíróságon. A szóvivő a bíróság júniusi döntésével indokolta a lépést, ekkor ugyanis az illetékes szervezet nagy meglepetésre Franciaországnak adott igazat egy másik ügyben (szintén telekomszektorra kivetett különadó), ami gyakorlatilag precedens értékű volt. Ezért az ehhez hasonló adókkal kapcsolatos kifogásait sorra visszavonja Brüsszel. Ennek tudható be, hogy a távközlési szektorra kivetett különadó is hasonló utat járt be.

Mi lesz így a Magyar Telekommal?

A Magyar Telekom szempontjából egyáltalán nem volt mellékes a telekomadó (távközlési különadó) ügye, ugyanis a 2010-12-es időszakban összesen 76,7 milliárd forintot fizetett be e jogcímen az államkasszába, ami egy részvényre vetítve mintegy 74 forintnak felel meg, vagyis a jelenlegi piaci ár közel negyedére rúg.

A távközlési különadó ügyében indított eljárás végkimenetele után gyakorlatilag sejteni lehetett, hogy hasonló sors vár a telefonadóra is. Az adó fennállásának első 12 hónapja során a Magyar Telekom közel 20 milliárd forintot fizetett be, azonban a júliusban eszközölt adóemelés után ez az összeg még tovább emelkedhet. Az idei évre 25 milliárd forintos kiadásra számít a társaság menedzsmentje, a korábban prognosztizált 20 milliárddal (részvényenként 18,8 forint) szemben. Ráadásul emiatt egy profit warningot is bejelentett a társaság. A fogyasztói szokásokat figyelembe véve jövőre még nagyobb, 28 milliárd forintos adófizetése keletkezhet a Magyar Telekomnak a cég számításai szerint.

Forrás: Magyar Telekom, Investor.hu

Mi jön még?

Igen komoly kihívásokkal kell szembenéznie a Magyar Telekomnak az elmúlt években, ugyanis még éppen hogy csak kivezették az év elején a telekomadót, máris jött a közműadó. Ezt a társaságnak az energia kiskereskedelmi tevékenysége után kell fizetnie, az idei 7,3 milliárd forintos összeg már az első negyedévben elszámolásra került. Ráadásul ezen fel a januári rezsicsökkentés után ősszel újabb árzuhanás jön, a kormány tervei szerint az újabb vágás 11,1 százalékos lesz.

Itt azonban még nincsen vége a sornak, hiszen a hazai mobilszolgáltatók nemrégiben állapodtak meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal a már használatban lévő frekvenciák használati jogának meghosszabbításáról mintegy 100 milliárd forint fejében. Ebből 34 milliárd forint jutott a Magyar Telekomra.

Az elkövetkezendő időszakban azonban állam további tendereket írhat ki. Ráadásul úgy néz ki, hogy jövőre még nagyobb, közel 150 milliárd forintos bevételre szeretne szert tenni. Ha abból indulunk ki, hogy a szeptemberi frekvencia megállapodás terheinek harmadát a Magyar Telekom viselte, akkor 2014-ben is jókora kiadás elé nézhet a telekomcég.

Nyomás alatt az osztalék

A sok-sok negatívum mind-mind kedvezőtlen az osztalék szempontjából, jól látszik ez a várakozások alakulásában is. Jelenleg a szakértők jövőre és egy évre rá is 30 forint körüli kifizetéssel számolnak, ugyanakkor nemrégiben már osztalékkal nem számoló, és 10 forintos osztalékot előrejelző prognózis is megjelent.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.