Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapok iránytalan kereskedését követően végre kirajzolódni látszik az irány a DAX index grafikonján.  
Vágólapra másolva!

A mai nap gyertyáját is beleszámítva, egy hatalmas háromszög bontakozik ki előttünk, és újra ellenállási szintnél találta magát a DAX árfolyama. Habár elég széles az ellenállási zóna, ha sikerül az árfolyamnak tartósan átverekednie magát rajta, hatalmas potenciál nyílik meg az index előtt.

Figyelembe véve, hogy beköszöntött a szeptember, véget ért a nyári uborkaszezon, a piaci szereplők és a politikusok is visszatértek a szabadságolásokról, minden adott egy nagyobb mozgás kifejlődéséhez. Eddig még nem sok látszott abból, hogy a piacok mit is akarnak, ám a mai nap alapján megnőtt az esélye egy felfelé elrugaszkodásnak. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy napos időtávon óvatosabban kell kezelni a mozgásokat. Szükségünk van még pár nap megerősítésre, hogy bebizonyosodjon, elindult egy folyamat.

Ha megtörténik a kitörés, és el tud rugaszkodni az árfolyam, akkor a technikai elemzés alapján 9500-as célárfolyamunk kalkulálódik középtávra. Tudom, elég meghökkentő szám, de technikai alapon ez jön ki. És végezetül emlékezzünk vissza J. M. Keynes szavaira is: "A piac sokkal tovább tud irracionális maradni, mint te a pozíciódat tartani tudod."

DAX index alakulása (pontban)

Forrás: Origo