Így kell profitálni a drága olajból

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban megugró olajárakat próbálja kihasználni Mexikó. Úgy döntött a közép-amerikai ország, hogy a jövő évi költségvetés kiszámíthatósága és a magas árak miatt lefedezi a pozícióját a piacon. 
Vágólapra másolva!

A szíriai feszültségek, líbiai, nigériai olajtermelés csökkenés miatt komoly áremelkedést lehetett látni az olaj piacán. A nyersanyag nyár elején még 90-95 dollár körül mozgott augusztus végén viszont 110 dollár fölött is forgott a WTI típusú olaj árfolyama. Ezt a megugrást használta ki Mexikó és fedezte le a várható jövő évi olajkitermelésének egy jelentős részét.

Nagy szüksége van az országnak az olajdollárokra, mivel a költségvetési bevételek 40 százaléka innen származik. Hosszabb távon a határidős WTI görbéből látható, hogy a piac csökkenő árakkal számol, amiben a palaolaj forradalomnak és csökkenő olajfogyasztás növekedésnek is szerepe van a Financial Times szerint.

Mexikó a nyersolaját minimum 90 dolláros árfolyamon el fogja tudni adni, akkor is ha bőven beesik ezen szint alá az olaj. Az ország opciók segítségével fedezte pozícióját, amit idén mintegy 4 dollárral magasabban tudott megtenni a jövő évre, mint tavaly ugyanekkor.

Forrás: Investor.hu

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a mexikói Maya Blend olaj rosszabb minőségűnek számít, mint az amerikai WTI. Jelentős 10-20 dolláros árkülönbségek is jellemzőek voltak 2011 előtt, de az amerikai palaolaj kitermelés felfutása miatt a WTI ára nyomás alatt volt, így nem csoda, hogy voltak időszakok, amikor prémiummal forgott WTI a Maya Blendhez képest. Emiatt a 90 dolláros ár nem számít rossznak, hiszen rosszabb minőségű olajat ad el minimum ennyiért Mexikó és nem WTI-t.

Forrás: Investor.hu

Mexikó rendszeresen fordul a befektetési bankokhoz, hogy lefedezze az éves olajexportját, így kiszámíthatóbbá tudja tenni a költségvetés számára a bevételeket. A pénzintézetek számára az ügylet lebonyolítása meglehetősen jó üzlet, hiszen az elmúlt években 750 millió dollár és 1,2 milliárd dollárnyi tranzakciós díjat tettek zsebre, de a Financial Times értesülései szerint idén csak a sáv aljához fog közelíteni a bevétel.

Komoly ambíciókkal rendelkezik Mexikó az olaj piacán

Az olaj piacán egyrészt meghatározó szereplőnek számít Mexikó, másrészt komoly ambíciókkal is rendelkeznek a kitermelés felfuttatása érdekében. Néhány héttel korábban a mexikói elnök, Pena Nieto reformokat jelentett be, amitől azt várják, hogy ismét megjelennek a külföldi befektetők a 75 éve államosított olajszektorban.

Az ország 11,4 milliárd hordónyi olajtartalékkal rendelkezik a BP adatai szerint és naponta közel 3 millió hordónyi olajat hoznak a felszínre. A 2000-es évek közepétől vizsgálva viszont folyamatosan csökken a kitermelés nagysága, közel 800 ezer hordóval esett vissza a csúcshoz képest már a teljesítmény.

Forrás: Investor.hu