Félelem és rettegés a tőzsde utolsó óráiban

Vágólapra másolva!
Szinte egyből felülkerekednek az eladók a tőzsdén, ha az utolsót üti az óra, derült ki a Bespoke Investment legújabb kutatásából, az elmúlt 22 kereskedési napból ugyanis 18-szor csökkenéssel zárt az S&P 500. A jelenség vélhetően azzal magyarázható, hogy a bizonytalanabbá váló nemzetközi környezetben a befektetők szívesebben zárják pozícióikat zárás előtt, miközben a nagyvilág tőzsdéi folyamatosan nyitva tartanak.
Vágólapra másolva!

Bár a tőzsdén szinte valamennyien a VIX indexet neveznék meg a befektetők hangulatát legjobban jelző mutatóként, természetesen ezen kívül még több ilyen indikátort is lehet találni. Ilyen lehet például annak vizsgálata, ha a tőzsdei kereskedés utolsó órájában látott teljesítményt nézzük.

Amennyiben ugyanis a befektetők optimisták a nemzetközi fejleményekkel kapcsolatban, akkor hajlandóak akár éjszaka is, a kereskedési időn kívül is tartani a részvényeket. Ellenkező esetben viszont, amennyiben nem érzik a biztonságot, akkor inkább az utolsó órában megszabadulnak a papíroktól, mivel a világ valamelyik pontján mindig nyitva vannak a tőzsdék, és reggelre akár komoly veszteségek is keletkezhetnek a pozíción.

A Bespoke Investment megvizsgálta az 500 legnagyobb amerikai vállalatot tömörítő S&P 500 teljesítményét az utolsó (magyar idő szerint este 9 és 10 közötti) óráját, és meglepő következtetésre jutott. Az elmúlt hetekben egyre inkább a pesszimizmus az úr, átlagosan 0,14 százalékot veszítenek a részvények az eladói nyomás miatt.

Forrás: Investor.hu

Ami pedig az utóbbi 22 kereskedési napot illeti, a piacok ebből 18-szor mutattak csökkenést az utolsó órában, a befektetők tehát mindent megtesznek, csak nehogy azzal a tudattal térjenek nyugovóra, hogy nyitott pozícióval rendelkeznek. A Szíriával kapcsolatos helyzetet látva pedig aligha valószínűsíthető, hogy a bizalom egy könnyen helyreáll ezen a téren, de persze tudjuk, a legjobb vételi alkalmak épp a piaci bizonytalanságok között kínálkoznak.

Az S&P 500 értéke

Forrás: Investor.hu