Egy kézben a Euronics márkanév

Vágólapra másolva!
2014. január 1-étől egyedül a Vöröskő Kft. használhatja a Euronics márkanevet, adta ma hírül sajtóközleményben a cég. Partnerük, a Bravotech Kft. a jövőben új néven működteti tovább az üzleteit.
Vágólapra másolva!

A Facebookon 50 000 lájkolóval igazi lovebrandnek számító magyar képviselet 2001-ben jött létre. Mint itt olvashatjuk, céljuk az, hogy megfeleljenek „a legszélesebb váráslói körnek”. Szakértelemmel és jutányos áron kínálják termékeiket: „Tudjuk, hogy egy elektromos berendezés vásárlása sok kérdést vet fel, ezért a folyamatos oktatásban részesült szakértő értékesítőink részletesen tudnak válaszolni a vásárlói érdeklődésekre, hogy Ön ne egy önkiszolgálóban érezze magát” – olvashatjuk a Facebook oldalukon.

A Vöröskő és a Bravotech korábban együttesen alkotta a magyar Euronics-hálózatot: 64 áruházat üzemeltetett a Vöröskő, 48-at a Bravotech. A szerződés nem érinti az utóbbi, főként az ország keleti részében található egységeket, sem kereskedelmi partnereiket. Az üzlettulajdonosok 2013. december 31-éig használhatják a közös arculatot.

Fliszár Balázs, a Vöröskő Kft. ügyvezető igazgatója az ügylet kapcsán elmondta: „Az utóbbi években folyamatosan erősítettük piaci pozíciónkat, az Euronics hazai hálózatán belül is döntő részesedésre tettünk szert, többek között az Euronics MEGA koncepció sikerének köszönhetően. A jövő év elejétől a Vöröskő Kft. egyedüliként gondoskodik arról, hogy a jól ismert néven működő üzletek az ország egész területén kiszolgálják a vásárlókat. A kizárólagos névhasználat révén még erőteljesebb márkakommunikációt folytathatunk, ami elősegíti piaci részesedésünk növelését, és megnyílik az út a további terjeszkedés előtt is.”

Az 1989-ben létrehozott, hazai tulajdonú, mindig is lendületesen fejlődő Vöröskő Kft. tevékenysége különösen megélénkült a 2001-es csatlakozással. A válság dacára évről évre nő piaci részesedése: 2010-ben 15,2 százalék, 2012-ben már 20,9 százalék. A Euronics Európa legnagyobb beszerezési társulása és második legnagyobb műszakicikk-kereskedelmi lánca: 29 országban több mint 11 ezer üzlettel van jelen, a márkanév, a kipróbált know-how és a nemzetközi akciók garantálják stabilitását.