Egy kétmilliós hitelből háromszázezer lehet a kereskedő jutaléka

újautó-értékesítés, autópiac, autókereskedelem
Vágólapra másolva!
Jobban járunk, ha autóvásárláskor alaposan utánajárunk a finanszírozásnak, hiszen a kereskedő által ajánlott hitellel gyakran kizárólag a kereskedő jár jól.
Vágólapra másolva!

Az autóhitel piacon ma a kereskedők közvetítik a hitelek többségét, amelyek a kereskedők magas jutalékai miatt drágák, a jelenleginél jóval szélesebb alkuszi piac mellett azonban az ügyfelek olcsóbban juthatnának kölcsönhöz - mondta Orbán Imre, az Autóhitel Alkusz Zrt. vezérigazgatója.

Az autóhiteleknek Nyugat-Európában körülbelül harmadát közvetítik a kereskedők, egyharmadát nyújtja az ügyfél saját bankja, a maradék egyharmad pedig az alkuszoké. Magyarországon ehhez képest 90 százalékban a kereskedők intézik az autó finanszírozását is.

Az alkuszcég felmérést végzett, ebben 18 kereskedéstől kért finanszírozási ajánlatot forint alapú, 2 millió forintos hitelre, 60 hónapos futamidőre. A legkisebb havi törlesztőrészlet 42 ezer, a legnagyobb 62 ezer forint volt - ismertette az adatokat Bencze Eszter projektvezető. A legalacsonyabb törlesztőrészletben - amelynek a kamata 10 százalék volt - nem szerepelt kereskedői jutalék.

A felmérés során a 2 milliós hitel havi átlagos törlesztő részlete 52 343 forint volt. Ebben - az említett kamaton túl - 300 ezer forintos kereskedői jutalék szerepelt.

Az alkuszcég négy finanszírozóval áll kapcsolatban, ezek ajánlatait bárki összehasonlíthatja a honlapján. Céljuk az, hogy - akár az autós biztosításoknál - az ügyfél előre tájékozódjon.

A magas kamatoknak és a devizaárfolyam változásnak is köze volt ahhoz, hogy az utóbbi 5 évben 100 ezer autót vettek vissza a finanszírozók nemfizetés miatt, ezek mögött 211,5 milliárd forint tartozás áll.