Sötét felhők érkeztek a magyar gyógyszergyártók fölé

Vágólapra másolva!
A két gyógyszergyártóról szól ma a magyar tőzsdén a kereskedés, az Egis a gyórsjelentése miatt került 1,5 százalékos mínuszba, míg a Richter a tegnapi kiváló számok után nem tud erősödni. Közben a héten történelmi mélypontot is megjárt Magyar Telekom, valamint a Mol részvénye jól teljesít. A forint euróval szembeni árfolyama már kevésbé ilyen szerencsés, hiszen a 300-as szint felett ragadt. A hangulat pedig adott lenne egy jó teljesítményre a forint piacán, hiszen az európai tőzsdéken látottak is jó képet festenek, bár a délutáni amerikai makroadatok még meglepetést okozhatnak.
Vágólapra másolva!

Fókuszban a gyógyszergyártók

Harmatgyenge negyedéves gyorsjelentéssel állt elő piaczárást követően az Egis. A Richterrel ellentétben a kisebbik hazai gyógyszergyártó minden lényeges soron alulmúlta az elemzői konszenzust, ráadásul egyes eredménysorokon esetében bő kétszámjegyű eltérést produkált.

Az Egis menedzsmentjének várakozásaihoz képest a gyógyszercég lassabban halad akvizíciós tervei megvalósításával. Valószínűleg a szeptember végén záruló üzelti év végéig nem is kerül sor felvásárlásra, ugyanakkor december végéig reális esély mutatkozik a tranzakcióra - mondta el a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón Poroszlai Csaba gazdasági igazgató. A negatív híreknek megfelelően 1,5 százalékos mínuszban áll a gyógyszergyártó.

A másik gyógyszergyártó, a Richter sem mutat ma nagy teljesítményt, 0,8 százalékos mínuszban jár, holott a tegnapi gyorsjelentése igen imponzáns eredményekről árulkodott. A Mol viszont képes erősödni, és már 1,4 százalékos plusznál jár, a MagyarTelekom pedig a reggeli 314 forintos szintre rendezkedett be.

Forrás: Origo

A régiós piacok között valamelyest alulteljesítő a BUX, bár legalább a negatív tartomány sikerült elkerülni, nem úgy, mint az osztrák ATX indexnek. A lengyel piac viszont erős ma, Európában sincs párja az 1,6 százalékos plusznak.

Forrás: Origo

Megfontolt, de határozott léptekkel gyengül a forint az elmúlt napokban, tegnap pedig hosszú hónapok óta először zárt 300 felett az euró-forint árfolyam, és ma reggel óta is itt téblábol a forint.

Az EURHUF árfolyama

Forrás: Origo


Délutánig kitarthat a jó hangulat

Tartják valamelyest a pluszokat a nyugat-európai piacok, egyedül az angol tőzsde mutat némi alulteljesítést. Fontosabb makroadatok ma nem érkeznek a kontinensről, így a befektetők figyelmbe feltehetően Amerikára összpontosul majd a délutáni munkaerőpiaci adatok miatt, akár komolyabb mozgások is jöhetnek a piacokon.

Forrás: Origo

Már 3,7 százalékos pluszban jár a francia AXA, köszönhetően a reggel közzétett jó negyedéves számoknak. A francia pénzintézet profit és bevétel soron is erős időszakot zárt.

Az elemzői várakozásokhoz képest jobb negyedévet zárt az Allianz. A német biztosító bevétel és profit soron is kellemes meglepetést tudott okozni. A vállalat tartani tudja a korábbi éves céljait, a 8,7-9,7 milliárd eurós üzemi profitot, de most kiemelték, a sáv felső része is elérhetőbb közelségbe került. A hírek hozzájárultak ahhoz, hogy ma 1,4 százalékos emelekést érjen el a német biztosító.

10 euróról 12,5 euróra emelte a Bernstein a Deutsche Telekomra vonatkozó célárát. A jelenlegi szintről mintegy 35 százalékos emelkedést jelenthet, ha bejön az elemzők célára. A hírre a német telekomcég árfolyama 0,7 százalékot esett.