Vágólapra másolva!
Nem történt túl nagy változás reggelhez képest, a BUX továbbra is mínuszban tartózkodik, mivel a nagypapírok árfolyama csökken a kereskedés feléhez közeledve. Az OTP gyorsjelentését követően lefelé vette az irányt, mivel inkább csalóka meglepetést hozott második negyedéves számaival a bank. A forint alig mozdul a csütörtöki kereskedésben, az EURHUF jegyzések a 299-es szint körül mozognak.Európában sem jobb a helyzet, a vezető indexek csökkennek, ezzel korrigálják az elmúlt napok viszonylagos jó teljesítményét. Délután Amerikából elég sok fontos makroadat érkezik, ami megmozgathatja majd a befektetőket. Többek között érkezik a júliusi inflációs adat, a New York-i feldolgozóipari menedzserindex, az ipari termelés júliusi alakulása, és a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma is. A határidős indexek kisebb mínuszt jeleznek a New York-i nyitásra, de ez még változhat, mivel több adat még a kereskedést jelző csengő előtt érkezik.
Vágólapra másolva!

Tovább gyengélkedik a BUX

Az OTP árfolyama negatívan reagált a társaság által ma közzétett gyorsjelentésére, amelyben bár a vártnál jobban alakult az adózott eredmény, a háttérben több kedvezőtlen tényező is megbújik, így nem csoda, hogy a befektetők nem repesnek az örömtől a mai kereskedésben. Ugyanis a nem teljesítő hitelarány gyorsuló emelkedése, valamint a folyamatban levő devizahiteles mentőcsomag is kockázatokat jelent az árfolyamra nézve, ráadásul a pénzügyi tranzakciós illeték megemelésének negatív hatásai is csak a második félévben jelentkeznek majd.

A második félévben a hitelezési aktivitás növekedésére számít az OTP pénzügyi vezérigazgató-helyettese, miközben a bank kockázati költségei a tavalyi szint alatt maradhatnak. Bencsik László viszont arra figyelmeztet a Bloomberg tudósítása szerint, hogy az orosz leánybanknál a késedelmes hitelek aránya tovább emelkedhet.

Az OTP árfolyama

Forrás: investor.hu

A blue-chipek közül a Magyar Telekom 0,3 százalékos, míg a Mol 0,6 százalékos mínuszban van tegnapi gyorsjelentése után. A Richter és az Egis is lefelé halad a nap közepén, de drasztikus csökkenésről azért nem beszélhetünk. A forgalom csak az OTP-ben mondható számottevőnek, ami azzal is magyarázható, hogy ma zárva tart az osztrák és a lengyel piac is.

Forrás: investor.hu

Váratlan meglepetésként nyereséges negyedévről számolt be életbiztosítási üzletágában a CIG Pannónia. A ma reggel közzétett számok csoport szinten továbbra is veszteséget mutatnak, de a folyamatok láttán a jövő évi nyereségesség egyre valószínűbbnek tűnik. A befektetők nem nagyon reagáltak a jelentésre, ugyanis alig van forgalom a papírban, ami a tegnapi záróárán van.

Forrás: investor.hu

A forint alig mutat mozgást, az euróval szembeni árfolyam továbbra is 299-nél tartózkodik. A régiós piacok zárvatartása úgy tűnik a forint piacára is kihat.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: investor.hu

Jól fogytak a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek a mai aukción, ráadásul minimálisan az átlaghozam is csökkenni tudott több mint 2,5-szeres lefedettség mellett. Mivel ilyen nagy volt a kereslet, ráadásul a hozamszint is csökkent, 10 milliárd forinttal több állampapírt adott el az Államadósság Kezelő Központ.

Forrás: investor.hu

Korrekció Európában

Miután tegnap közel három hónapos csúcson zárt a legnagyobb európai vállalatok részvényeit tömörítő európai index, a Stoxx 600, ma már a kontinensen is az eladók dominálnak, korrigálva az elmúlt napok emelkedéseit. A tegnapi amerikai és a mai ázsiai mínuszos zárások sem segítettek, ráadásul makroadat sem jött a kontinensről, ezért eléggé eseménytelenül zajlik a kereskedés. Délután azonban felpöröghetnek a piacok, mivel a tengerentúlon viszont adatdömping lesz.

Forrás: investor.hu

Többek között érkezik a júliusi inflációs adat, a New York-i feldolgozóipari menedzserindex, az ipari termelés júliusi alakulása, a Philadelphiai Fed index, valamint a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma is. Vagyis lesz bőven potenciális mozgatórugó, ami muníciót adhat a befektetőknek.

Jelenleg kisebb pluszokat valószínűsítenek az indikációk a New York-i börzéken, de mivel már piacnyitás előtt napvilágot lát több makroadat is, ez még bőven változhat.

A brit gyógyszergyártók hátráltatják a FTSE 100 indexet, ugyanis a Morgan Stanley alulsúlyozást rendelt a korábbi egyenlő súlyozás helyett az AstraZeneca és a GlaxoSmithKlein papírjaihoz is, emiatt előbbi 2,2, míg utóbbi 0,9 százalékkal megy lejjebb.

Az AstraZeneca árfolyama (London)

Forrás: investor.hu

A Zürich Insurance Group sem szereple jól, miután második negyedéves eredménye 27 százalékkal csökkent, elsősorban az európai áradások és az amerikai tornádók miatti megemelkedő kifizetések következtében. Az árfolyam 3 százalék feletti mínuszban jár.

20 milliárd dollár értékben készül Airbus gépeket vásárolni a British Airways anyacége, a IAG. AzAirbus Group (korábban EADS) által gyártott gépek között leginkább rövidebb utazásra alkalmasakat és az üzemanyag takarékos Neo-t veszik elsőssorban. Az EADS részvények kisebb emelkedéssel reagáltak a hírre, míg az IAG 1 százalék körül csökken.

Az IAG árfolyama (London)

Forrás: investor.hu

Az elemzői konszenzushoz képest magasabb profitot ért el a Holcim. A társaság 383 millió frankos profitja túlszárnyalja 369 millió frankos várakozást, annak ellenére, hogy a cég szerint gyenge volt az indiai kereslet. A részvény kisebb mínuszban kezdte a napot, azóta viszont már 1,7 százalékkal tudott felfelé kapaszkodni..