Vágólapra másolva!
Szép teljesítményt tett le az asztalra ma a budapesti tőzsde, a BUX 1,5 százalék feletti emelkedésével újra fontos szintje felett tudott zárni. Ebben nagy segítségére volt a Mol, illetve a nap végére beerősítő OTP is, amivel mindkét blue-chip is lényeges szinteket ugrott meg. A forint is ledolgozta késő délutánra nap közbeni gyengülését, bár még mindig 300 fölött van az euróval szembeni árfolyam.Nyugat-Európában is enyhültek a mínuszok, bár a német tőzsde még 1 százalékhoz közeli csökkenésben van, de a milánói parkett már ugyanennyivel emelkedik. Az USA-ban is felfelé veszik az irányt az indexek, míg az olajár is némileg mérséklődött a mai kereskedésben, de még mindig jóval magasabban áll, mint a hét elején.
Vágólapra másolva!

Nagyot menetelt a budapesti tőzsde

Igen erőteljes rali bontakozott ki nap végére a budapesti tőzsdén, amivel a BUX elszakítva magát a még mindig nem túl kedvező nemzetközi hangulattól másfél százalék feletti emelkedéssel búcsúztatta a szerdai kereskedést. Ezzel a régióban is éltanuló volt ma, ahol a cseh parkett szenvedte el a legnagyobb csökkenést.

Forrás: investor.hu

1,7 százalékos emelkedésével a hazai index korrigálva tegnapi esését, újra a fontos 18000 pontos szint felett zárt, ráadásul a forgalom is jobb lett mint az elmúlt napokban tapasztalt.

A BUX index értéke (pontban)

Forrás: Origo

Az emelkedést a Mol hajtotta a délelőttől kezdve, ugyanis a dráguló olaj kedvezően érinti a hazai olajcéget, a papírok 2,4 százalékos pluszban zártak.

A Mol árfolyama

Forrás: Origo

De a kezdetben gyengélkedő OTP is magára talált, és közel 1,5 százalékos erősödésével a fontos 4200 forintos ár fölé tornázta magát. De a Richtert és az Egist is megtalálták a vevők, szép pluszokhoz segítve a gyógyszergyártókat, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékkal került lejjebb.

Forrás: Origo

Az OTP árfolyama

Forrás: Origo

A forintra is átragadt némi lendület, ugyanis volt már ma 303 felett is az euróval szembeni árfolyam, késő délutánra viszont már 301-nál jár a hazai deviza.

EUR/HUF árfolyam

Forrás: investor.hu

Enyhül a nyomás az európai piacokon is

Európában is enyhült a befektetők eladási vágya, amit legjobban a héten alulteljesítő olasz parkett használ ki, elsősorban a bankpapírok korrekcióinak köszönhetően. A milánói börze 1 százalék körüli pluszban van, ellenben a német DAX viszont nem szerepel túl fényesen, 1 százalék feletti mínuszban van az index.

Forrás: investor.hu

Ebben az is szerepet játszik, hogy nyolc hónap után először csökkent a német fogyasztói bizalom a GfK előremutató indikátora szerint. A szeptemberre vonatkozó érték 6,9 pont lett, pedig elemzők 7,1-es értéket vártak. A GfK szerint azonban nem kell attól tartani, hogy ez egy hosszabb lefelé tartó trend eleje.

Cseh sajtóértesülések szerint a cseh T-Mobile kisebbségi tulajdonosa, a Mid Europa Partners értékesíteni kívánja 39,2 százalékos részesedését. Az értesülést sem ők, sem a többségi csomaggal rendelkező Deutsche Telekom nem kívánta kommentálni.

Az OMV bár 5 százalék körüli pluszából visszább vett, de még mindig szépen emelkedik. Az osztrák olajcéget az is segíti, hogy az Erste vételi ajánlás fenntartása mellett 43 eurós célárfolyamot határoz meg. Persze a dráguló olaj is jó a cégnek, a feketearany árának emelkedése az egész európai energiaszektort emelkedéshez segítette.

Az OMV árfolyama

Forrás: Origo

Az olajárat a szíriai feszültségek nyomták feljebb, hiszen egy esetleges katonai beavatkozás szélesebb konfliktusokhoz is vezethet a térségben, ami az olaj ellátásokat akadályozhatná. A Brent öthavi csúcsra ugrott, míg a WTI két éve nem látott szintekig emelkedett, bár ma már valamelyest visszább korrigáltak az árak.

A Brent típusú kőolaj árfolyama (dollár/hordó)

Forrás: Origo

Az olaj mellett az arany is drágult a fokozódó piaci félelmek közepette, a nemesfém unciánkénti ára az 1420 dolláros szint körül mozog.

Az arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: Origo

Emelkednek a New York-i tőzsdék

Amerikában már felfelé veszik az irányt a vezető börzék, vagyis a tőzsdék igyekeznek előző napi nagyobb mínuszaikat korrigálni. A Dow Jones augusztus eleje óta már több mint 5 százalékot veszített értékéből, így lenne mit ledolgoznia az indexnek.

Forrás: investor.hu

Furcsa módon az segítheti az emelkedést, hogy a lakáspiacról a vártnál gyengébb adatok láttak napvilágot, ugyanis havi alapon 1,3 százalékkal csökkentek a függőben lévő lakásértékesítések júliusban, míg az elemzők nem vártak változást. Ráadásul a jelzáloghitel kérelmek is tovább mérséklődtek ezen a héten. A gyengébb ingatlanpiaci adatot pedig úgy értelmezhetik a befektetők, hogy emiatt talán később kezdheti el mérsékelni a Fed kötvényvásárlási programját.