Minden pénzt lehívatna a jegybank a hitelprogramjából

Vágólapra másolva!
15 milliárd forinttal több juthat a cégeknek a K&H-nál azért, mert a jegybank megengedte, hogy a növekedési hitelprogram első két pillére átjárható legyen.
Vágólapra másolva!

Kevésbé érdeklődnek a cégek a jegybank növekedési hitelprogramjának második pillére iránt, ezért az MNB változtatott a programon. A K&H Banknál ennek köszönhetően 15 milliárd forinttal többet tudnak a vállalkozások rendelkezésére bocsátani – közölte a bank.

A jegybank júniustól augusztus végéig futó programja három pillért tartalmazott, ebből az első kettő a cégeknek, a harmadik a bankoknak szólt. Az első pillérben a jegybank 0 százalékos kamattal adott forrást a bankoknak, amelyek legfeljebb 2,5 százalékos kamattal adhatják ezt tovább a cégeknek. A vállalkozások új beruházásra, forgóeszközre, uniós pályázat önrészeként vagy a korábban ezekben a kategóriákban felvett hitel kicserélésére fordíthatták a pénzt.

A második pillér hasonló az elsőhöz, a különbség az, hogy a devizahiteleket lehet az olcsó forinthitelre kicserélni. Bár vannak cégek, amelyeknek gondot okoz a devizahitel, azok számára kevésbé megterhelő, amelyeknek amúgy van devizabevételük. Az alacsonyabb érdeklődés erre vezethető vissza.

„A vállalatok már az elmúlt években jelentős mértékben hozzáigazították finanszírozási szerkezetüket gazdálkodásuk devizaigényéhez, ezért az árfolyamkockázatok mérséklésére szolgáló 2-es pillér megemelt kerete többnek bizonyult a szükségesnél. Másrészt viszont az 1-es pillér esetében jelentős túljegyzés volt” – mondta Huszár Róbert, a K&H vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletág vezetője.

A jegybank egy másik módosítást is tett, igaz, ez kisebb horderejű. Az első pillér forrásait nem augusztus 31-ig, hanem szeptember 30-ig lehet lehívniuk a cégeknek. Ezzel együtt a szerződéseknek ugyanúgy a nyár végéig meg kell lenniük.