Itt a vége, megint mehet a lecsóba az arany

Vágólapra másolva!
Nagyon úgy fest, véget ért a felpattanás az arany piacán, ami 1200 dollár körüli szintekről 1330 dollár körüli szintig vitte. Az árfolyam nem tudott tartósan átlépni az 50 napos mozgóátlagon és péntek reggel nagyobb lendülettel esett be az 1300 dolláros szint alá. Technikai szemmel nézve 1200 dollár lehet megint a cél, az erősödő dollár is ebbe az irányba tereli az aranyat.
Vágólapra másolva!

Június végén 1200 dollár alatt is járt az arany árfolyama, ahonnan össze tudta magát kapni a nemesfém és nagyjából 10 százalékos emelkedést hozott össze egy hónap leforgása alatt az arany. A felpattanás egészen az 1330 dollár körüli szintig tartott és nagyon úgy nézet ki, sikerül azon a szinten is átjutnia, ezáltal pedig egy emelkedő trend is kezdetét vehette volna.

Hiába törte át az árfolyam az egyik csökkenő trendvonalat, az arany menetelése megakadt az 50 napos mozgóátlagnál. Péntek reggel pedig nagyobb lendülettel indult meg a lejtőn az arany, és esett be ismét az 1300 dolláros szint alá.

A technikai kép alapján ismét az 1200 dolláros mélypont kerülhet előtérbe az arany számára, de előtte a korábbi csökkenő trendvonal alá is vissza kellene kerülnie a nemesfémnek. Az indikátorok is hasonló irányba mutatnak, az MACD eladási jelzést készül adni, míg az RSI nem tudott tartósan az 50-es érték fölött maradni.

Arany napi grafikon (dollár/uncia)

forrás: Investor.hu

És ha törik az 1200-as szint?

Napi grafikonon a technikai elemzés módszerével nehéz meghatározni, meddig is eshet az arany. A heti grafikon viszont segíthet ebben: ha elesik az 1200-1240 dolláros sáv, akkor 1100 dollár lehet a nemesfém következő célja.

Felemás képet mutatnak az indikátorok, hiszen az MACD vételt készül adni, míg az RSI tartja csökkenő trendjét.

Arany heti grafikon (dollár/uncia)

forrás: Investor.hu

Mit mutat a dollár?

Mivel az arany dollárban denominált termék ezért fontos figyelni a dollár alakulását is. Erre a legjobb termék a dollárindex lehet, ami az amerikai dollár a főbb kereskedelmi partnereivel folytatott forgalom alapján súlyozott benchmark.

A dollárindex a 200 napos mozgóátlagról szökkent fel augusztus elején, és hosszabb távon mintha emelkedő irányba mozogna. Az 50 napos mozgóátlag áttörése után ismét a 83 a és a 84 dollár fölötti szinteket célozhatja meg az árfolyam.

Dollárindex napi grafikon

forrás: Investor.hu

A dollárindex erejében nagy szerepe van a javuló amerikai makrogazdasági adatoknak is. Szerdán jó GDP és ADP munkaerőpiaci adat is érkezett az USA-ból, csütörtökön erős lett az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzserindex, ami után a dollár erősödéssel reagált. A javuló amerikai gazdaság a dollárba vetetett hitet növelheti. Fontos lesz a mai nap is az arany számára, mivel 14:30-kor érkeznek a hivatalos júliusi munkaerőpiaci adatok. Pozitív meglepetést okozó számok esetén tovább nyomás alá kerülhet az arany.

A jó makrogazdasági adatok következménye pedig idővel az lehet, hogy a Fed csökkenti a kötvényvásárlások ütemét. Ha visszavágná a Fed a havi 85 milliárd dolláros stimulust, még akkor is erősen expanzív lenne a Fed, de a soha véget nem érő pénznyomtatásba vetett hit megrendülne. Ez pedig az arany szempontjából nem túl jó, hiszen az utóbbi években többek között ez fűtötte a nemesfémet. Igaz egy begyorsuló infláció miatt akár ismét az arany felé fordíthatja a befektetők figyelmét, de jelenleg még nem erről van szó, sőt a Fed még aggódik is egy kicsit a lassuló infláció miatt.