Egyiptom megint bekavarhat az olaj piacán

Vágólapra másolva!
111 dollár körüli szintre ugrott fel az északi-tengeri típusú Brent olaj ára, mivel Egyiptomban egyre komolyabb a feszültség, sőt tegnap szükségállapotot hirdettek ki az országban. Ugyan az afrikai ország nem számít komoly olajtermelőnek, a Szuezi-csatorna és a SUMED olajvezeték az országon megy át. Ráadásul attól is tarthatnak néhányan, hogy tovább terjednek más országokra a tüntetések.
Vágólapra másolva!

Emelkedik az olaj ára

Április óta nem látott szintre ugrott ma az északi-tengeri Brent típusú olaj árfolyama, főként az egyiptomi feszültségek miatt. Az országban ugyanis egyre rosszabb a helyzet a helyi beszámolók szerint és tegnap szükségállapotot rendeltek el Egyiptomban.

Július elején is hasonló helyzet miatt lőtt ki az olaj árfolyama, ahonnan némileg vissza tudott korrigálni, de most megint romlik a helyzet az olaj piacán, ahogyan nő a feszültség.

Brent olaj napi grafikon (dollár/hordó)

forrás: Investor.hu

Nem olyan nagyhal Egyiptom az olaj piacán, de fontos helyen fekszik

Nem számít meghatározó olajkitermelő országnak Egyiptom, mivel a világ legnagyobb kitermelői között csak a huszonhatodik helyet foglalja el az afrikai ország.

forrás: Investor.hu

Ugyanakkor sokkal fontosabb szerepe van Egyiptomnak az elhelyezkedése miatt, hiszen a Szuezi-csatorna a területén van, ahol egyes becslések szerint napi 2,2 millió hordó olaj halad át naponta, ráadásul az országon fut keresztül a SUMED vezeték, aminek a napi szállítási kapacitás 1,7 millió hordó. A napi teljes olajfogyasztás több mint 4 százalékát jelenti, aminek a kiesését viszont megérezheti a piac.

Tegnap ugyanakkor Egyiptom biztosította a piacot arról, hogy a Szuezi-csatorna nyitva marad.

forrás: Investor.hu

Baj lehet, ha tovább terjednek a feszültségek

Nagyobb megrázkódtatást az okozhatna igazán az olaj piacán, ha a tovább terjednének más országokra is tüntetések. Jelenleg Szíriában polgárháború dúl, Líbiában pedig egyre komolyabb tüntetések vannak, ami miatt masszívan esik vissza az olajkitermelés is.

Forrás: Investor.hu

A közel-keleti országok szempontjából rendkívül fontos, hogy milyen áron adják el a kitermelt olajat, hiszen a költségvetések viszonylag magas olajárak mellett vannak egyensúlyban. A lázongások megakadályozása ellen pedig többen a szociális kiadások megnövelésével védekeztek.

forrás: Investor.hu

A megugró Brent olajárnak a hazai kutakon nem biztos, hogy örülni fognak az autósok, mivel ha nem kezd el gyengül a dollár a forinttal szemben, akkor könnyen emelkedhetnek az üzemanyagárak is.