Vágólapra másolva!
Nagy csalódást okozott befektetőinek a Deutsche Bank ma reggeli gyorsjelentésével, melyben még az elemzői profitvárakozás felét sem tudta teljesíteni a német pénzintézet. Az indok szerint ismét jelentős nagyságú céltartalékot képzett március után a folyamatban lévő peres ügyei miatt. A lépést ismét kudarcként élik meg a részvényesek, ami az árfolyam 3 százalékos csökkenésében testesül meg.
Vágólapra másolva!

Hatalmas csalódást okozott ma reggeli gyorsjelentésével tulajdonosainak Európa legnagyobb pénzintézete, a Deutsche Bank. A júniusban végződő negyedévben 334 millió eurós profitról számolt be a német bank, amivel az elemzők által várt 768 millió eurós, és a tavalyi 666 millió eurós nyereséget egyaránt alulmúlta.

Forrás: Origo

Az elszomorító eredmény fő oka volt, hogy a bank a várható jogi kiadásaira már 3 milliárd eurós céltartalékot képzett a korábbi 2,4 milliárd euróval szemben. A Deutsche Bank több szabályozói vizsgálattal is szembenéz, köztük olyan peres ügyekkel, mint az állítólagos kamatláb manipulációval, és kamatláb-derivatív termékek etikailag megkérdőjelezhető értékesítésével kapcsolatban indult eljárások. A pénzintézet legutóbb márciusban emelte meg 400 millió euróval az e célból képzett céltartalékot, mégpedig a már publikált 2012-es eredménye terhére, amivel nem csoda, hogy kiverte a biztosítékot a részvényeseknél.

Némi pozitívum lehet a befektetők részére, hogy a befektetési banki üzletág igen jól teljesített, az adózás előtti profitja 58 százalékkal, 785 millió euróra hízott egy év alatt, míg a bevételek 9 százalékkal, 3,71 milliárd euróra nőttek. Hasonlóan jó teljesítménnyel büszkélkedhetnek e téren a tengerentúli bankok is. A JPMorgan Chase, a Goldman Sachs, a Citigroup, a Bank of America és a Morgan Stanley második negyedéves kumulált bevételei 24 százalékkal híztak a tavalyi azonos időszakhoz képet a Bloomberg adatai szerint.

A német bank részvényesei nem igazán honorálják a várttól gyengébb eredményt, ennek tudható be, hogy közel 3 százalékos mínuszban tartózkodik az árfolyam.

A Deutsche Bank árfolyama (Xetra)

Forrás: Origo