Bukik a kartell - lemészárolják a műtrágyagyártókat

Vágólapra másolva!
Hatalmas, 20-25 százalékos mínuszokat lehet látni káliumot gyártó cégek piacán, miután a világ legnagyobb káliumgyártója, az Uralkali bejelentette kilépését a fehérorosz közös vállalkozásból, amely a világpiac káliumforgalmának 43 százalékát kontroll alatt tartotta. Emiatt árverseny alakulhat ki, ráadásul az Uralkali arra számít, hogy 25 százalékos áresés jön a kálium piacán.
Vágólapra másolva!

Mi történt?

Rendkívül komoly, 20-25 százalékot ütöttek ma több káliumgyártó cég papírján, miután a világ legnagyobb káliumgyártója, az Uralkali bejelentette, hogy kilép a fehérorosz Belarus Potash Company-ból (BPC), amely a Belaruskalival egy közös vállalata volt. A kilépés oka az Uralkali szerint, hogy a partnere a közös céget megkerülve értékesített műtrágyagyártáshoz szükséges alapanyagot.

A kálium piac érdekessége még az is, hogy a világ teljes káliumkereskedelmének 70 százalékát két cégcsoport, a BPC és az észak-amerikai Canpotex uralja. Utóbbi a Potash Corp., a Mosaic és az Agrium szövetségéből áll össze.

A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az Uralkali kilépése az árkartellből olyan, mintha az OPEC-et elhagyná Szaúd-Arábia. Ennek megfelelően reagáltak ma a káliumgyártó részvények a vélhetően hamarosan kibontakozó árverseny miatt: a német K+S 25 százalékot, az Uralkali 20, az Isreal Chemical 18 százalékos mínuszban forog, míg a kanadai Potash Corp. 21 százalékot, a Mosaic 22 százalékot zuhant. A Cantopex kartellben tagként szereplő Agrium viszont csak 4 százalékot veszített értékéből.

Uralkali napi grafikon (London)

Forrás: Origo

Potash Corp. napi grafikon (NYSE)

Forrás: Origo

K+S Ag napi grafikon (Xetra)

Forrás: Origo

Mit jelentett még be az Uralkali?

Az Uralkali arra számít, hogy a jelenlegi tonnánkénti 400 dollárról 300 dollárra esik a kálium ára a kialakuló árverseny miatt, így viszont az árérzékeny ázsiai farmereket is könnyebb lesz elérniük a cégeknek. Az Uralkali be is jelentette, hogy 500 ezer tonnányi káliumkloridot szállít le még idén Kínában. A kereskedést ezután Svájcból intézi majd a cég.

A vállalat továbbá agresszív termelés növelésbe kezd, az idei 10,5 millió tonnáról 13 millió tonnára növelik jövőre a káliumtermelést, míg 2015-ben 14 millió tonnát is elérheti az értékesítés. Emellett piaci részesedést akarnak nyerni Kínában, Brazíliában és Indiában is.

A menedzsment prognózisa szerint a kálium árának esését ellensúlyozni tudja majd a növekvő értékesítés, emiatt az osztalékpolitika fenntartható marad. A vállalat úgy gondolja, rövid távon nagy lehet a volatilitás a részvény piacán. A társaság egyelőre a részvény visszavásárlási programját is felfüggeszti.

Hogyan alakulhat át a piac?

Mivel a világ legnagyobb káliumtermelő vállalata, az Uralkali kilépett az árkartellből, emiatt a többi piaci szereplő számára is sokkal keményebb idők jöhetnek el. Az árrések komoly nyomás alá kerülhetnek, ezáltal pedig a vállalati profitok is masszív zsugorodás elé nézhetnek, mivel a kálium piaca a Goldman Sachs szerint erősen túlkínálatos.

A Goldman szerint a szektor egyik legolcsóbban termelő cége, az Uralkali. Nagyjából 171 dollár a tonnánkénti költsége, miközben a legközelebbi versenytársaknak 205 dollár, míg az iparágnak 240 dollár tonnánként.

A csökkenő árak miatt a Goldman szakértői úgy vélik, 10 százalékkal is nőhet az értékesítési volumen. Eredetileg az idei évre 53,4 millió tonnával, jövő évben pedig 55,1 millió tonnával számoltak.

Forrás: Investor.hu