Jól fogynak a Danone joghurtjai

Vágólapra másolva!
Kellemesen indul a hét a Danone részvényesei számára, a vállalat ugyanis az elemzői becslésekhez képest nagyobb mértékben tudta a második negyedévben növelni értékesítését főként a kínai bébiétel eladások a tejtermékek iránti erős kereslet miatt. Közel 3 százalékos pluszban vágott bele a napba a papír.
Vágólapra másolva!

Éves szinten 5,6 százalékkal növelte árbevételét Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari cége, a Danone. A francia székhelyű vállalat 1,52 eurós egy részvényre jutó profitot ért el 2013 első hat hónapja során. Mindkét tétel esetében túl tudta szárnyalni a cég az elemzői várakozásokat.

forrás: Investor.hu

Negyedéves adatokat tekintve, 6,5 százalékkal tudta növelni éves szinten a második negyedév során a Danone az összehasonlítható (like-for-like) értékesítését, holott a Bloomberg által megkérdezett elemzők csak 5,7 százalékos bővülést jósoltak. A június végén záródó negyedév során 5,72 milliárd eurós árbevételt hozott össze az élelmiszeripari társaság. A vállalat közleménye szerint az értékesítés volumene 4,1 százalékot tudott nőni, ami az elmúlt két év legerősebb értékének számít.

A Kepler Cheuvreux elemzője, Jon Cox a Bloombergnek elmondta, hogy a tejtermékek értékesítése kimondottan jól sikerült, a piaci várakozásokat is sikerült túlteljesíteni. A Danone Cox szerint az egyik leggyorsabban növő nagyobbnak számító élelmiszeripari cég Európában. A cég úgy véli, az európai piacon a stabilizálódás jeleit lehet látni a tejtermékek piacán.

forrás: Investor.hu

Az értékesítési számok jók voltak Kínában is, ahol bébiételek iránt volt nagy a kereslet azután, hogy a külföldi készítmények iránt megugrott az érdeklődés a kínai piacon tapasztalt problémákat követően. A szegmens organikusan 119 százalékot tudott nőni éves szinten a vállalatcsoporton belül az év első hat hónapjában.

forrás: Investor.hu

A Danone üzemi eredményhányada 49 bázisponttal 13,3 százalékra zsugorodott az év első hat hónapjában főként az európai piacon végrehajtott árcsökkentés miatt. A vállalat 1,475 milliárd eurós üzemi profitot ért el, ami szinte teljesen egybevág az elemzői várakozásokkal.

forrás: Investor.hu

Megerősített kilátások

A menedzsment megerősítette a cég kilátásait. A korábbi terveknek megfelelően legalább 5 százalékot nőhet az organikus értékesítés a Danone-nál, míg az üzemi eredményhányad 30-50 bázispontot csökkenhet 2013-ban.

A társaság várakozásai szerint magasan maradhatnak az év hátra lévő részében az alapanyagárak és a csomagolóanyagok árai.

A részvény jól reagált a mai bejelentésekre, 3 százalék körüli pluszban jár a papír, messze túlteljesítve a szektortársait.

Danone napi grafikon (Párizs)

forrás: Investor.hu