Bátrabbak lettek a kisvállalkozók

Vágólapra másolva!
A kkv cégvezetők megkérdezésével végzett kutatás adatai szerint a vállalkozások beruházási szándéka egyértelműen túljutott a mélyponton. A K&H által meghatározott index egy éve töretlenül növekszik, jelenleg a vállalkozások 59 százaléka tervez valamilyen fejlesztést.
Vágólapra másolva!

A K&H által 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével végzett negyedéves kkv bizalmi index azt jelzi, hogy a vállalkozások beruházási szándéka túljutott a mélyponton. A jelnelegi 59 százalékos fejlesztési hajlandóság jóval meghaladja az egy évvel ezelőttit, akkor a vállalkozások kevesebb mint fele tervezett csak fejlesztést.

A kkv-k 33 százaléka informatikai beruházásokra készül, és egyedül ennél a beruházási célnál figyelhető meg számottevő, 4 százalékpontos éves emelkedés. Ezt követi a gépekre, berendezésekre vonatkozó beruházási szándék, amit minden ötödik vállalkozás tervez. Gépjárművek korszerűsítésében is közel minden ötödik (18%) kkv gondolkodik.

A különböző szektorokat tekintve visszafogottabb beruházási szándék figyelhető meg az ipari, építőipari (55%) és a kereskedelmi (56%) cégeknél. A szolgáltató vállalkozások és a mezőgazdasági cégek ennél bátrabban terveznek, előbbiek 61, utóbbiak 66 százaléka gondolkodik fejlesztésben.
A cégmérettel párhuzamos nő a beruházási szándék, a mikrovállalkozások mindössze 55 százaléka tervez fejlesztést, a kisvállalkozásoknál azonban az arány már 61, a középvállalatoknál pedig 69 százalék.

A Növekedési Hitelprogram főként azokat a vállalkozásokat mozgatja meg, amelyek már terveznek fejlesztést, beruházást. Míg a beruházást nem tervező vállalkozások körében 13 százalék azon cégek aránya, amelyek kedvező hitelajánlat esetén beruházásba kezdenének, addig a beruházást egyébként is tervező cégek 37 százaléka kezdene további fejlesztésbe vagy növelné a beruházásra fordított tőkét.