A saját ellenőrzőjébe írt egyest a Microsoft

Vágólapra másolva!
Nagyon úgy fest, hogy már nem csak az elemzők, hanem maga a Microsoft sem elégedett a Surface RT tabletek eladási statisztikájával, a technológiai cég ugyanis közel 30 százalékos árengedménnyel kívánja felpörgetni az eladásokat. Az akció pozitív hatása finoman szólva is kétséges, hiszen egy vásárlói szemmel kevésbé trendi termék ettől még alapvetően nem fog hatalmas sikereket elérni, ráadásul a profitabilitás is jelentősen csökkenhet a táblagépek területén a Microsoftnál.
Vágólapra másolva!

Mennyi az annyi?

Úgy tűnik, hogy nem fogy eléggé a Microsoft nagy csinnadratta keretében bemutatott saját fejlesztésű táblagépe, a Microsoft RT. A redmondi cég ugyanis hivatalosan bejelentette, hogy az átlagos eladási ár közel 30 százalékkal zuhan majd a készülékek esetében, bár az egyes típusoknál más-más árengedményeket kínál a cég.

A legolcsóbb, korábban 499 dollárért kínált billentyűzet nélküli modell ára 349 dollárra csökken, míg a billentyűzettel felszerelt táblagép 599 dollár helyett kerül majd 449 dollárba. A Microsoft viszont emellett dupla memóriával ellátott modelleket is kínál majd, a billentyűzet nélkülit 449, míg a billentyűzettel ellátottat 549 dollárért. Összességében tehát 50 dollárral olcsóbbak lettek a modellek, sőt, még kétszerannyi memória is lesz a gépekben.

Megfulladt a PC-piac, táblagépeké a jövő

A Microsoftnak viszont vélhetően az egyre nagyobb piaci verseny miatt lehet szüksége az árcsökkentésre, az IDC adatai szerint ugyanis az elmúlt két negyedévben összesen csak 900 ezer Surface talált gazdára. A Microsoft piaci részesedése ebben a szegmensben pedig eléggé alacsony, csupán 3,7 százalékot tesz ki. Mivel az IDC szerint viszont a táblagépek piaca 2015-re meghaladja a PC-piac nagyságát, ezért égetően fontos a Microsoft számára, hogy növelje a részesedését.

Forrás: Investor.hu

A növekedési ütem pedig 2017-ig átlagosan 23 százalékos lehet évente, míg az okostelefon-piacon csak 16 százalék, nem beszélve a zsugorodó PC-piacról. A Microsoftnál tehát egyértelműek a célok, a fókuszt az okostelefonok és a táblagépek jelentik majd a következő években, ami Steve Ballmer csütörtöki leveléből is kiderült.

Ahhoz azonban, hogy meghatározó szereplővé váljon a Microsoft ezeken a piacokon, vélhetően a Surface "sikereinél" többre lesz szüksége, valami olyasmire, mint amint anno az Xbox-nál tudott felmutatni a redmondi cég. Szintén fontos lehet figyelembe venni, hogy az esetleges árcsökkentéstől még a termékek alapvető tulajdonsága nem változik meg, így a felhasználói élmény sem, ha pedig maradnak a tartósan alacsony árak, az már profitabilitás szempontjából is fájó pont lehet.

A Microsoft árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Investor.hu