Vágólapra másolva!
Óriási árfolyam zuhanáson van túl a Manchester United részvénye, miután fény derült rá, hogy milyenn pesszimizmus uralkodik az amerikai intézményi befektetők körében a csapattal kapcsolatban. A NYSE által publikált adat szerint ugyanis 72 napba telne átlagos forgalom mellett leépíteni a papírra nyitott teljes short állományt. Ennek oka azonban nem az állománynövekedése, hanem a likviditás csökkenése, a piacon ugyanis egyre kevesebb United részvény fordul meg.
Vágólapra másolva!

Hatalmas zuhanást produkált szerdán a Manchester United árfolyama, miután kiderült, hogy az angol rekord bajnok részvénye az egyik leginkább shortoltabb részvény amerikában, azaz sok intézményi befektető várja árfolyamának csökkenését.

A Manchester United árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo

Az NYSE közzétett adatai szerint közel 1,9 millió darab részvényét shortolták a befektetők a rendelkezésre álló legfrissebb, május 31-i adatok alapján. Emi azért nem túl jó jel, mert a napi átlagos árfolyammal számolva 72 napba telne, mire ez az állomány nulllára csökkenne, ez pedig igen hosszú időnek számít.

Azonban érdemes lehet kicsit a számok mögé nézni, hiszen a Manchester United short állománya tavaly augusztushoz képest csaknem megfeleződött, 3,5 millióról mintegy 2 millióra csökkent. A gond inkább a forgalommal adódik, korábban százezres nagyságrendű volumen volt a megszokott a részvényben, ami azonban mostanra 26 ezer részvényre csökkent le. Tulajdonképpen ez a likviditás csökkenés okolható amiatt, hogy ma hozzávetőleg 72 napba telne leépíteni a short állományt.

Forrás: Origo